És jön az ember-robot házasság?
Nemrégiben, néhány hete körbejárták a nemzetközi és a hazai sajtót azok a híradások, melyek a brit David Levy mesterségesintelligencia-kutató (talán) provokatívnak szánt véleményét idézték az emberi lények és a mesterséges teremtmények (egyelőre mondjuk így: robotok) közötti érzelmi viszonyok kialakításáról, a robot-ember házasságról, illetve a gép és ember között folytatandó szexuális kapcsolatokról.
Mielőtt az olvasóm elkattint a bulvártéma miatt, előtte nézze meg az alábbi videót (ez részlet egy majd egyórás filmből, de erre a cikk végén még visszatérek), utána talán már nem is lesz olyan vicces a történet:
Nos. Ha félretesszük azt a tényt, hogy Levy egy könyvalakban is megjelent tanulmányának igyekezett reklámot csinálni (Love and Sex with Robots: The Evolution of Human-Robot Relationships – Szerelem és szex robotokkal: Az ember-robot kapcsolatok továbbfejlődése), az azért elgondolkodtató, hogy mekkora érdeklődést váltott ki az interjúkban és az ismertetőkben felvázolt teória.
A tudós véleménye szerint a robotok nemsokára, még ebben az évszázadban olyannyira emberszerűek lesznek mind külsejüket, mind „belsejüket” tekintve, hogy komolyan kell foglalkozni azokkal a kérdésekkel, melyek az új helyzet kapcsán óhatatlanul fel fognak merülni (már ha Levy alaptéziseit elfogadjuk): az emberek és a gépek érzelmi kapcsolatai, a gép-ember szex, illetve az esetlegesen létrejövő jogi és morális kapcsolat, vagyis a házasság problémájával. A LiveScience idézi Levyt, aki kifejtette, hogy a pszichológusok felsorolják azokat az okokat, amelyek miatt az emberek szerelembe esnek, s ezek mindegyike megvalósítható az ember-robot kapcsolatokban: például a felek hasonlósága személyiségükben és az általuk összegyűjtött ismeretanyagban; de számít az is, ha az egyik fél azt hiszi, hogy a másik is érdeklődik iránta – ezek mindegyike tetszőlegesen beprogramozható egy robot esetében. A kutató a maastrichti egyetemen befejezett PhD-disszertációjában kitér arra, hogy véleménye szerint a közeljövőben, 2050 táján az amerikai „Massachusetts állam lesz az első olyan terület, ahol legalizálják a robotokkal való házasságot”, mivel ez a leginkább liberális területe az USA-nak, s itt található a technológiai fejlesztésekben élen járó MIT (Massachusetts Institute of Technology) is.
Érvei között felhozta azt például, hogy igen sok ember számára a hiányzó testi és lelki jelzéseket a mai technolgiával már lehet reprodukálni egy mesterségesen megalkotott géppel is (idézi Henrik Christensent, a European Robotics Research Network alapítóját, aki 2006-ban azt jósolta, hogy 2010-ig létrejön az ember-robot szex), s a különböző lelki bajokkal küszködők (félénkek, pszichikus problémákkal bajlódók stb.) szívesen választják majd a gépi társat. Számtalan egyéb, e viszony lehetőségére és működésére utaló korábbi tapasztalatot is felsorol Levy, kezdve az antikvitás klasszikus Pügmalion-történetével, folytatva az egyetemi hallgatók körében kialakult vonzalommal, mely az ELIZA nevű számítógépes program kapcsán jött létre, s végezve a Lara Croft-típusú virtulális hősnők iránt érzett imádattal. Természetesen – érvel Levy – ez nem jelenti azt, hogy mindenki robotpárt akar majd magának, sőt; de igenis lesz egy olyan, talán nem is kisszámú csoport, akiknek ez tökéletes megoldás lehet.
Azonban – ha érvényesnek tartjuk Levy téziseit – már első pillantásra is számtalan komoly probléma merül fel egy ember-robot érzelmi és/vagy szexuális kapcsolatot illetően. Például: a robottal folytatott szexuális viszony alapot jelent-e a féltékenységre, megcsalásnak számít-e, ha valaki egy párkapcsolat mellett robotszeretőt tart. Egy ilyen új társadalmi szegmens miképpen hatna a társadalmi szerkezetre, hogyan befolyásolja a gépek esetleges térhódítása az emberek közötti kapcsolatokat. Aztán az is felmerülhet (emlékszünk még az A. I. mecháira), hogy egy ilyen jövő talán megváltoztatná a prostitúció jellegét, de például „…ha a pedofiloknak engedélyeznék a robotgyermekekkel való közösülést, az visszaszorítaná vagy elősegítené a bűncselekményeket?” – kérdezi Ronald Arkin, az atlantai Georgia Institute of Technology kutatója.
De mit (kit?) is nevezünk robotnak?
Csak egyetlen dologban lehetünk biztosak: általánosságban nem tudjuk megmondani, hogy mi is az a „robot”. Ha azt a tényt tekintjük – persze éppen a megnevezés bizonytalanságából adódóan megint csak nehéz bármilyen, akár csak közelítőleges számot is felelősséggel kimondani –, hogy a közmegegyezés szerint körülbelül egymilliárd robot tesz-vesz jelen pillanatban széles e világon, akkor azt megállapíthatjuk, hogy a Karel Čapek által kitalált szó (a szláv eredetű, „munka” jelentésű robot, rabot stb.) több mint zseniális előrelátásról tanúskodik. E gépek jelenleg hihetetlen mennyiségű munkától szabadítják meg az embereket, illetve döbbenetes mértékben voltak képesek olyan munkákat elvégezni, olyan iparágakat megteremteni, amelyeket – úgy, olyan mértékben, olyan pontosan, mint ők teszik – az ember nem tudna.
Ám a bizonytalanság mégis óriási mértékű – legalábbis a közbeszédben, de néha szakmai körökben is –, mivel a fogalmi tisztázatlanság mind a célokat, mind az elvárásokat, mind a víziókat komolyan befolyásolja. A „robot” és a „teremtett lény” (vö. Gólem) elképzelései a gondolat felmerülése óta keverednek, s ez a technológiai kérdéseket összemossa egyéb, ideológiai problémákkal.
Ha leegyszerűsítve próbálom érzékeltetni a gondokat, akkor azt kell mondanom, hogy a mai világ robotfejlesztései nagyjából három, mondhatni karakterisztikusan különböző területre oszthatóak, még akkor is, ha időnként az alkalmazás szintjén e halmazoknak vannak metszeteik is. Hogy nagyon nehéz általános kijelentéseket tenni e területen, az abból is fakad, hogy e három terület működése, céljai, termékei a legtöbbször összefolynak, keverednek. Egyrészt létezik – s ez a legfontosabb jelenleg, az ember által alkotott robotok többségét e céltól vezettetve hozzák létre – a célfeladatokra, egyszerűbb és bonyolultabb tevékenységek végrehajtására megalkotott gépek csoportja; ezeket nevezzük általában ipari robotoknak. Másrészt komoly pénzeket emészt fel az úgynevezett humanoid (ide értve az esetlegesen állati vagy fantázia szülte alakok mintájára készült) gépek létrehozása, amelyek feladata nem mindig tisztázott. Harmadrészt pedig komoly szervezetek és cégek foglalkoznak az úgynevezett mesterséges intelligencia kutatásával. Az e területeken dolgozók legnagyobbrészt józan szakemberek, csak időnként válik ki közülük egy-egy vizionárius próféta; s nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy e – mára már hihetetlen mélységekig/magasságokig eljutott – szakterületek módszertana, gyakran eredményei is távol állnak a hétköznapi halandótól, így aztán tág teret kap a fantázia.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
