A digitális zeneleadásokból tavaly világszerte 1,1 milliárd dollárt kasszírozott az iparág – jelentette a Nemzetközi Hanglemezipari Szövetség (IFPI), melyet hazánkban a MAHASZ képvisel. Ez a piac teljes – egyébként folyamatosan csökkenő – forgalmának 6 százaléka, ami főként annak tükrében értékelendő, hogy két évvel ezelőtt ez a mutató még gyakorlatilag zéró volt. Az árbevétel nagyjából 60-40 százalékban oszlik meg az Apple iTuneshoz hasonló internetes zeneboltok és a mobiltelefonos csengőhangok között.
Az IFPI elnöke, John Kennedy azt is sikerként értékelte, hogy az utóbbi két évben annak ellenére sem nőtt az iparági bevételek csökkenéséért felelőssé tett jogtalan fájlcserélés mértéke, hogy a széles sávú hozzáférések gomba módra szaporodnak. „Nyerésre állunk, de még nem nyertük meg a háborút” – fogalmazott a BBC-nek Kennedy, aki szerint az új broadband felhasználók zöme már nem idegenkedik a fizetős zeneboltok felkeresésétől.
A fájlcserélésről leszokni nem akaró régebbi felhasználók meggyőzésére pedig a bíróságot tartja legalkalmasabbnak a szervezet, mely eddig 17 országban több mint 20 000 esetben indított pert illegális tartalommegosztás miatt. És a perek a tervek szerint tovább szaporodnak majd, mert – fogalmaz Kennedy – az „emberek még mindig nem hiszik, hogy őket is elővehetik”. Egy következő lépés lehet a szerzői jogsértéseket ellen fel nem lépő internetszolgáltatók bíróságra citálása, mondja az IFPI-elnök, aki szerint az ISP-k bevonásával a kalózkodás nagyrészt visszaszorítható lenne.
A fájlcserélők ellen csak a perek hatásosak
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
A letöltés menti meg a zeneipart?
Az EMI vezetője szerint a letölthető zenék állítják ismét növekedési pályára a hanglemezipart. 2010 lesz a fordulópont.
Közösségi média 34
-
Warezszerverekre csapott le a rendőrség
A nagyszabású nemzetközi razzia keretében 9 szervert vittek magukkal a nyomozók. Vádemelés még nem volt.
Társadalom 9
-
Vízjellel lebuktathatók a zenekalózok
Márciusban mutatják be azt az új eljárást, amellyel lenyomozható lesz a netre feltöltött mp3-ak forrása.
Tech 19
-
Kifehérítik a BitTorrentet
Hármas szövetség alakul, hogy a p2p-hálózaton csak legális tartalmakat lehessen elérni. Vagy legalább a hálózat egy részén...
Társadalom 9
Előzmények
-
Azt hiszed, csak úgy lementheted?
Az amerikai hanglemezkiadók - a dalszövegek és kották eltüntetése után - az internetes rádiókat is megadóztatnák.
Közösségi média 22
-
Lopott Üvegtigris eladó (eredeti!)
Jóval a január 19-i bemutató előtt a fájlcserélő hálózatokra került az Üvegtigris második része.
Társadalom 377
-
Pártot alapítottak a fájlcserélők
A szerzői jogok eltörlését zászlajára tűző svéd kalózpárt bízik abban, hogy bejut a parlamentbe az őszi választásokon.
Közösségi média 1
-
Az iTunes lenyomja a hanglemezboltokat is
Amerikában először jutott virtuális bolt a top 10-be.
Közösségi média 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen