A felvásárlások lendületet adtak az IBM-nek

Az akvizícióknak is köszönhető, hogy az IBM látványosan növelte nyereséget a harmadik negyedév során, ami természetesen tetszett a befektetőknek is: az informatikai óriásvállalat részvényei több mint 5 százalékkal erősödtek a jelentés közzététele után. Az árbevétel 5,1 százalékkal, 22,6 milliárd dollárra, a nettó profit pedig 47 százalékkal, 2,22 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi bázishoz képest.

A forgalom egy kivételével az összes nagy üzletágban nőtt. A szoftverdivíziónál az árbevétel 8,5 százalékkal, 4,41 milliárd dollárra ugrott. Amint Mark Loughridge pénzügyi vezérigazgató elmondta: a bevételnövekedés harmadát köszönhetik az új akvizícióknak. Ami annak fényében nem meglepő, hogy a vállalat a negyedév során összesen 3,6 milliárd dollárért vásárolt magának szoftvercégeket, köztük az Internet Security Systemset (ISS), a FileNetet, a Webify Solutions és az MRO Software-t. (Szeptember végéig csak a Webify-felvásárlás zárult le, a többi ügylet végére októberben tettek pontot.)

A hardverbiznisz is jól megy: az üzletág árbevétele 8,9 százalékkal, 5,58 milliárd dollárra nőtt. Egyedül a pénzügyi szolgáltatások részleg forgalma csökkent, 1,5 százalékkal, 591 millió dollárra.

Noha a technológiai szolgáltatásokból származó árbevétel (12 milliárd dollár) szintén nőtt (2,7 százalékkal), az elemzők megjegyezték, hogy ez már a második olyan negyedév volt, amikor ez a terület nem brillírozott igazán. Márpedig amióta az IBM oldotta függését a hardver- és szoftverpiactól, a technológiai szolgáltatás kulcsfontosságú tevékenységgé lépett elő. Loughridge elmondta, hogy a harmadik negyedévben kevesebb szerződést véglegesítettek, mint remélték, de ezeket a negyedik negyedévben pótolják.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények