A litván legfelsőbb bíróság kedden meghozott határozatában visszautasította az Egyesült Államok kérelmét, melyben egy internetes csalásokkal vádolt gyanúsított kiadatását kérték. A litván főügyész szerint az állítólag online üzleteket átverő Paulius Kalpokas tetteit Litvánia területén követte el, ezért a hazai bíróság ítélkezik felette.
A 24 éves férfit tavaly ősszel tartóztatták le szülőhazájában, egy olyan akció során, melyben a litván és az amerikai hatóságok szorosan együttműködtek. Az azóta is őrizetben lévő Kalpokast hitelkártyaadatok, illetve pénz eltulajdonítása miatt kívánják bíróság elé állítani. Az adathalászatot és az adatokkal történő kereskedést közelebbről meg nem nevezett oldalak segítségével hajtotta végre. A legfelsőbb bíróság álláspontja szerint nincs olyan litván törvény, amely alapján a gyanúsítottat ki kellene szolgáltatni az őt kérő Egyesült Államoknak. „Ha az állítólagos bűncselekményeket Litvánia területén hajtotta végre [fizikailag], akkor a litván törvények élveznek elsőbbséget a vizsgálat során” – áll a határozatban, mely szerint a litván állampolgárokat is megilleti Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint a gyors bírósági tárgyalás joga, s ez a kiadatás következtében elveszne a gyanúsított számára.
Ha bűnösnek találják, akkor Kalpokas az internetes bűnözésért a litván törvények szerint maximum hat év börtönbüntetést kaphat.
A litvánok nem adják ki a netes csalót az USA-nak
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: AFP
Azóta történt
-
Big Brother színre lép
Az ideiglenes törvény szinte korlátlan lehallgatási jogokat ad az amerikai kormány kezébe.
Társadalom 72
-
Az adathalászok ma az MKB ügyfeleit próbálták átverni
A bank gyorsan reagált a kihívásra.
Biztonság 0
-
Adathalászok a rendőrség hálójában
Jól jövedelmez az internetes csalás: a vádlottak drága ékszereket hordtak, luxuskocsikkal jártak.
Biztonság 3
-
A gépe jelszavát sem terrorista, sem pedofil nem köteles megadni
Furcsa dilemma foglalkoztatja az amerikai jogászokat, ám náluk is az a helyzet, ami nálunk: önmagát senki sem köteles vádolni.
Társadalom 39
Előzmények
-
Jövőre Litvániában is lehet majd az interneten szavazni
Az észtek után a litvánok is bevezetik az online voksolás rendszerét.
Társadalom 0
-
Amerikai szakértők is segítenek az Észtországot ért online támadás vizsgálatában
Nagyon nehéz lesz az elkövetőket megtalálni.
Biztonság 0
-
Virágzik az adathalászat és a spam
A finn F-Secure kutatási igazgatója magyarországi sajtótájékoztatóján az internetes fenyegetésekről beszélt.
Biztonság 0
-
Újra próbálkoznak az adathalászok
Ismét felbukkantak az interneten a magyar pénzintézetek ügyfeleinek netbankos jelszavaira pályázó levelek.
Biztonság 0
Percről percre
gp Azt, hogy mi történt az atomháborút követően Amerikában, jól ismerjük a Falloutokból. A Broken Roads e történetet ausztrál szempontból meséli el – igencsak hasonló eszközökkel.
ma A megszokott konstrukciót, vagyis pedálszenzort és hátsó agymotort kínál a Touroll, nincs benne semmi rendkívüli, de kedvező az árfekvése.
gp A Ghost of Tsushima a Sony eddigi legnépszerűbb PC-s átirata, mely megelőzte még a God of Wart és a Spider-Mant is. De vajon maga a port is hozza az ehhez illő technikai minőséget?
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs