Nemrég zárult pénzügyi félévében az egy évvel korábbi adatokhoz képest 20 százalékkal növelte értékesítési volumenét, 10 százalékkal pedig értékesítési árbevételét a Fujitsu Siemens Computers Kft. – jelentette be Poros Gábor ügyvezető igazgató, aki elmondta azt is, hogy a cég hat hónap alatt összesen több mint 30 ezer számítástechnikai eszközt értékesített.
Poros kiemelte, hogy a cég piaci részesedése Magyarországon valamennyi szegmenst tekintve az idén meghaladta a 10,6 százalékot, ami 2,5 százalékkal nagyobb a tavalyi azonos időszakban elért részesedésnél, és továbbra is a második helyre elég. Legnagyobb mértékben a hordozható eszközök forgalma növekedett, a legnagyobb felvevő piacot pedig a magyar kis- és középvállalatok adták.
A consumer notebookok iránti kereslet az év eleje óta fokozatosan növekszik. A harmadik negyedévben értékesített 5200 laptoppal a Fujitsu Siemens Computers Kft. már a piac 53,5 százalékát uralta, ami a megelőző év azonos időszakával összevetve csaknem 8 százalékos piacrész-növekedésnek felel meg. Forgalombővülés volt tapasztalható a vállalat professzionális notebookjai területén is. Az asztali munkaállomások szegmensében a cég részesedése egy év alatt 11 százalékkal, 12,9 százalékra nőtt. Ennél csekélyebb mértékben nőttek a vállalat eladásai a professzionális desktop kategóriában, részesedése azonban így is meghaladja a 10 százalékot. Jelentősen növekedett a szerverek forgalma, a piaci részesedés itt 5,2 százalékos.
A magyar notebookpiacon erős a Fujitsu Siemens
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Fujitsu Technology Solutions Kft
Azóta történt
-
Új üzletágat hoz létre a Fujitsu Siemens
A társaság a Siemens termékszolgáltatási divízióját vásárolja fel.
Mérleg 0
Előzmények
-
Sokba fáj a bekapcsolva hagyott PC
Egy felmérés szerint a dolgozók egyharmada éjszaka sem pihenteti a munkahelyi PC-t.
Tech 100
-
Szövetkezik a Fujitsu Siemens
Az európai gyártó csatlakozott az Itanium Megoldásszövetséghez.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Melyik tápegységet vegyem?
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- mefistofeles: Miért így bizniszelsz?
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Kerékpársportok
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Ukrajnai háború
- BestBuy topik
- További aktív témák...