A menedzser fényesebb jövőt lát a netes tévénél, mint a Ciscónál

Hirdetés


Mike Volpi

A Joost, a nagy ambíciókkal induló p2p-alapú netes televíziós vállalkozás ma bejelentette, hogy május 1-jei dátummal kinevezték új vezérigazgatójukat. A poszton a korábbi vezetőt, Fredrik de Wahlt felváltó Mike Volpi, az ismert felvásárlási és egyesülési szakértő 13 év után hagyta ott februárban a Cisco Systems Inc.-t – pedig a Cisco felvásárlásainak 70 százalékát ő intézte, s a híresztelések szerint ígéretes jövő várt volna még rá a vállalatnál. Volpi, nyilatkozata szerint nagy örömmel csatlakozik a Joost csapatához, mivel nagyobb önállóságra vágyott már, s osztja az alapítók, Janus Friis és Niklas Zennström (a Kazaa és a Skype kitalálói) azon meggyőződését, mely szerint új internetes televíziójuk gyökeresen meg fogja változtatni a médiapiacot.

A londoni székhelyű Joost jelenleg még tesztfázisban működik, s ma már nem nehéz az interneten keresztül meghívót szerezni, hogy a jelenleg körülbelül száz, a szerződést már megkötött, legálisan sugárzott csatornát kínáló televízió félmilliós regisztrált felhasználói közé bekerüljön az érdeklődő.

Azóta történt

Előzmények