Aktiválásrekordot hozott a karácsony

Az okostelefon és tablet menő karácsonyi ajándék, ezt mutatják a statisztikák is. Az amerikai Flurry mérései szerint december 25-én – az angolszász világban e nap reggelén szokás az ajándékozás – több mint négyszer annyi Android- és iOS-alapú készüléket aktiváltak világszerte, mint egy átlagos decemberi napon. Konkrétan: az ünnepen a napi átlag 1,5 millióról 6,8 millióra ugrott a használatba vett eszközök száma, ami rekordnak számít. Tavaly karácsonykor ez a szám 2,8 millió volt.

Az amerikai cég mobilalkalmazásokban használt analitikai modult fejleszt, az ez által mért anonim adatok alapján közöl időnként statisztikákat. A mostaniból az is kiderül, hogy a két legelterjedtebb mobilplatform december 24-én 150, 25-én 242 millió appletöltést ért el, utóbbi több mint kétszerese az átlagos napokon mért értéknek. A jelentős ugrást ebben az esetben is a használatba vett „okosajándékok” magyarázzák. A Flurry becslése szerint a letöltésszám egészen január 1-jéig átlag feletti marad, ebben az egy hétben meghaladja majd az egymilliárdot.

Az Apple App Store-ból csak az idén több mint 10 milliárd alkalmazást töltöttek le a felhasználók, többet, mint amennyit a megelőző három évben összesen. Az Android Market szintén rekordot döntött e mutatót tekintve: december elején lépték át az összesített 10 milliárdos letöltésszámot, holott májusban még csak 3 milliárdnál járt a bolt.

A Flurry méréseiből az is kiderül, hogy karácsonykor – nem meglepő módon – szinte egész nap, délelőtt 11 órától este 10 óráig közel azonos intenzitással pörgették a felhasználók a letöltéseket, míg egy átlagos napon fokozatosan emelkedik a letöltésszám a csúcsidőnek számító este 7 és 10 óra közötti periódusig.

Azt, hogy karácsony aktiválásrekordot hozott, megerősítette a Google Androidért felelős vezetője is: Andy Rubin ma egy tweetben számolt be arról, hogy 24-én és 25-én 3,7 millió androidos készülék kelt életre. Ez szép növekedés az éppen karácsony előtt bejelentett és egyben új rekordnak számító napi 700 ezres átlaghoz viszonyítva.

Azóta történt

Előzmények