Átszervezéssel próbál új lendületet venni az Acer

Az Acer 446 millió dolláros veszteséggel zárta előző negyedévét, ami nem meglepő annak fényében, hogy a vállalat közel két éve, a tabletek és okostelefonok robbanászerű elterjedése és a PC-eladások folyamatos csökkenése óta nehezen találja a helyét az átalakuló piacon. A Lenovóval, a HP-vel és a Dellel ellentétben az Acer túlnyomó részben a végfelhasználói piacról szerzi bevételeit, ahol a vásárlók közül a közelmúltban sokan valamilyen tabletet választottak asztali számítógép vagy notebook helyett. Az Acer néhány éve még a második legnagyobb szereplő volt a PC-piacon, de mára a negyedik helyre csúszott vissza, eladásai negyedévről negyedévre folyamatosan csökkentek.

A vállalat vezérigazgatója, J.T. Wang két hete bejelentette lemondását, helyét az akkori tervek szerint Jim Wong, az Acer elnöke vette volna át, Wang pedig az igazgatótanács elnöki pozícióját töltötte volna be. A cég mai közleménye szerint azonban végül nem tartották magukat az eredeti elképzeléshez. Az igazgatótanács elnökének és a vállalat átmeneti elnökének azonnali hatállyal a 69 éves alapítót, Stan Shih-t választották, J.T. Wang és Jim Wong pedig a következő hetekben az átmenet zökkenőmentes lebonyolítását fogja segíteni.

Az átszervezés nem csak a cég vezetését érinti, az Acer egy jelentős, 7 százalékos létszámleépítést is bejelentett.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

  • Továbbra is növekedési pályán a Lenovo

    A kínai gyártó mintha egy alternatív valóságban létezne, ahol a PC-piac nem évek óta csökken, hanem egyenesen virágzik.

Előzmények

  • Egész jó negyedévet zárt az Intel

    A processzorgyártó az elemzői várakozásoknál kicsivel jobb eredményeket közölt negyedéves pénzügyi jelentésében, de a Broadwell-alapú chipek piacra dobását a gyártási folyamat finomítása miatt kénytelenek el eltolni.

  • Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?

    Másfél éve zuhan a PC-s piac, az elemzők még mindig nem látják a trend végét. A gépcserék ciklusa lelassult, sokaknak pedig egy tablet vagy okostelefon az első számítógépe.

  • Kiemelt figyelmet szentel a fejlődő piacoknak a Dell

    A vállalat mai sajtótájékoztatóján hivatalosan is bemutatta az új Latitude 3000-es és 7000-es széria gépeit, és nagy vonalakban ismertette a reprivatizáció utáni terveket is.