Augusztus végén még csak pletykák szóltak a Live Searchöt a nyár elején felváltó Bing és a tavasszal nagy sajtóérdeklődés közepette bemutatott Wolfram Alpha közös munkájáról, a mai napon azonban hivatalosan is bejelentették, hogy a két szoftver licencelési megállapodást kötött egymással. Ennek értelmében a Microsoft keresője megjeleníthet bizonyos tudományos jellegű adatokat az utóbbi szoftver motorja által generált tartalomból, egyelőre azonban mindez csak az Egyesült Államokból indított keresésekre lesz érvényes. A felkutatható témakörök listája kezdetben a magától értetődő matematika mellett két, fogyasztói szempontból rendkívül fontos területet érint majd: az egészségügyet és a táplálkozástudományt. Redmond okos „fitneszmotorja” a vállalat saját elmondása szerint bő 90 millió, minden évben diétázó amerikai számára nyújt majd mindenféle információkat, köztük nyilván kalóriatáblázatokat is. A megoldás egyszerű: a Bing felületén beírjuk a tojás szót, a kereső pedig „rendkívül felhasználóbarát formában” megjelenít mindent, amit az adott élelmiszerről tud.
Az együttműködés nem jöhetett volna létre, ha a Wolfram Alpha októberben nem nyitja meg API-ját a publikum előtt. A hozzáférés természetesen nincs ingyen, sőt meglehetősen borsos árakkal kell szembesülnünk: a középkategóriába sorolt 50 ezer lekérdezés például 2100 amerikai dollárba (376 ezer forintba) kerül, a csúcs 10 millió darab hozzáférés biztosítása 220 ezer dollárért (közel 40 millió forintért) cserébe.
A Microsoft fitneszmotort csinált a Wolfram Alphából
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Forradalmasították a képkeresést
Minták alapján a pixelek elemzésével jeleníti meg a releváns találatokat az új tartalomkereső technológia. A szoftvert tanítani sem kell, egyszerű képeknél és videóknál egyaránt működik.
Tech 17
Előzmények
-
Bugos a Bing, de már javítják
Az RSS-kezelővel voltak problémák, a Microsoft gyorsan reagált, holnapra kész a hibajavítás.
Közösségi média 4
-
A tudásszámításos motor sokat tud, de sokat is kér
A Wolfram Alpha API-n keresztül elérhetővé tette a kiértékelt adatokat, komplex kalkulátorként pedig iPhone-ra debütált. Bárhonnan is nézzük, nem olcsó az okos szoftver használata.
Tech 7
-
Előretört a Bing a keresőpiacon
Átlépte a 10 százalékos lélektani határt a Microsoft keresője a kulcsfontosságú amerikai keresőpiacon. Lőtávolban a Yahoo!
Közösségi média 60
-
Tovább menetel előre a Wolfram Alpha
Az API-kon keresztül lekérdezhető információknak köszönhetően a tudásszámításos motor által kiértékelt adatokkal rövidesen más alkalmazásokban is találkozhatunk.
Tech 4
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Ukrajnai háború
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Autós topik
- Politika
- PlayStation 5
- Melyik tápegységet vegyem?
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- További aktív témák...