Egy egész országot kitiltott a Wikipedia

Tegnap fél napon át nem tudtak belenyúlni a Wikipedia szócikkeibe Katar polgárai, mert a szerkesztők ismétlődő vandalizmus miatt letiltottak egy IP-címet. Az később derült ki, hogy a kérdéses cím blokkolása az Arab-félszigetről kinyúló Katar-félszigeten fekvő állam összes internethasználóját kizárta a közösségi enciklopédia anonim szerkesztéséből, mert az arab ország teljes internetes forgalma egyetlen proxyszerveren keresztül bonyolódik, és ezért lehetetlen az egyes felhasználókat IP-cím alapján kiszűrni. Az eset kapcsán élénk vita robbant ki az oldalon, mivel sokan túlzásnak minősítették a bant, sőt volt, aki egyenesen az al-Dzsazíra hírtelevíziónak is otthont adó országgal szembeni diszkriminációt látta a lépésben.

Miután az ügy felkeltette a média érdeklődését is, az enciklopédia megálmodója is megszólalt. „Ezt az IP-címet ideiglenesen, kevesebb mint 12 órán át blokkoltuk, de egy teljes nemzet tiltása teljességgel idegen a Wikipedia szellemiségétől” – írta Jimmy Wales, hozzátéve, hogy egy ilyen horderejű lépéshez az érintett szolgáltatóval folytatott egyezkedésekre és az ő személyes jóváhagyására is szükség lenne.

A körülbelül 630 000 lakosú Kataron – amely kőolaj- és földgázkészleteinek köszönhetően a Közel-Kelet egyik leggazdagabb állama – egyetlen internetszolgáltató működik, a Qtel, amely proxyszervereken kapcsolódik a nemzetközi hálózathoz. Az internet-hozzáférés ilyen jellegű központosítására – nyugati vélemények szerint – a hatékony netcenzúra miatt van szükség. A Riporterek Határok Nélkül (RHN) nemzetközi újságíró-szervezet adatai szerint azonban Katar jóval liberálisabb e tekintetben, mint az arab országok többsége, és csupán néhány „nemkívánatos” oldal hozzáférését blokkolják az államon belül.

Az eset kapcsán kirobbant vita arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendkívül népszerű internetes enciklopédia jelenlegi szűrőrendszere nem tud mit kezdeni a katarihoz hasonlóan központosított internetet működtető országokból érkező vandálokkal.

Azóta történt

Előzmények