A Minor Csoport – amely magában foglalja a Minor Rendszerház Rt.-t, a Minor Holdingot, a Wattmester Kft.-t, a Smart Card Kft.-t és a Trainer Kft.-t – tavaly 10 százalékkal, 7 milliárd forintra növelte árbevételét – jelentette ma a cég.
A közlemény szerint a csoport legnagyobb tagja, a Minor Rendszerház eredményéhez a pénzintézeti és a kormányzati üzletágak kiemelkedő teljesítményükkel járultak hozzá. Az elmúlt év legjelentősebb projektjei közé tartozik a Raiffeisen Banknál tevékenység-kihelyezésben végzett fióknyitási projekt, a Foglalkoztatási Hivatal országos infrastruktúrájának kiépítése, valamint a munkafolyamat-támogató alkalmazások bevezetése a Transelektrónál és a Malévnál. A szünetmentes áramellátással foglalkozó Wattmester Kft. 10 százalék feletti, míg az oktatással foglalkozó Trainer Kft. több mint 20 százalékos árbevétel-növekedést ért el tavaly.
„Becslések szerint a hazai informatikai piac fejlődése 2005-ben 8 százalék alatt marad, ezzel szemben mi csoportszinten 20 százalékos növekedést, 8 milliárd feletti árbevételt tűztünk ki célul. Eredményünkben ennél nagyobb arányú növekedést tervezünk, köszönhetően a jelentősen emelkedő hozzáadott érték tartalomnak” – mondta Takács Imre, a Minor Rendszerház vezérigazgatója.
A Minor Csoport idei terveiben az exportbevételek 30-40 százalékos növekedésével is számolnak, amelynek megvalósításában fontos szerepet szánnak a márciusban megrendezésre kerülő hannoveri CeBIT kiállításnak, ahol idén már kilencedik alkalommal vesznek részt, a magyar résztvevők közül a legnagyobb önálló standdal.
Erős növekedéssel számol idén a Minor
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
Előzmények
-
EU-s pénzekből jut it-beruházásokra
A kevesebb hazai forrás ellenére több fejlesztés várható a kormányzati szférában.
Társadalom 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Aktív témák
- Politika
- PlayStation 5
- Melyik tápegységet vegyem?
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- mefistofeles: Miért így bizniszelsz?
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Kerékpársportok
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...