A napokban – köszönhetően a dömpingszerű bejelentés-sorozatnak – szinte minden hír a Microsoftról szól – még az is, ami nem konkrétan rájuk vonatkozik. Ilyen az a közlemény is, melyet az Európai Bizottság egyik szóvivője ismertetett a sajtóval tegnap, s amely szerint egy olyan javaslatot terjesztenek elő, amely arra sarkallná a tagállamokat, hogy a szabad szoftverek használatát támogassák a szabadalmi jog által védett szoftverekkel szemben.
Ez az elhatározás nyilvánvalóan összefügg azzal a „háborúval”, melyet az európai közösség a Microsofttal vív már évek óta, s melynek legutóbbi eseménye a redmondi szoftvercég rekordösszegű megbírságolása volt néhány nappal ezelőtt.
A javaslat feltehetően a közintézményekre, közigazgatási szervezetekre vonatkozóan fogalmaz meg ajánlást. A Európai Szabad Szoftver Alapítványt (Free Software Foundation Europe) képviselő Carlo Piana szerint ez természetes válasz arra a monopoltörekvésre, mely a Microsoftot jellemzi, s folytatja azt a tendenciát, melynek keretében többek között Szingapúrban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban is egyre több állami intézmény vált valamilyen Linux-disztribúció által biztosított nyílt forráskódú operációs rendszerre, illetve nyílt forrású alkalmazásokra. Igaz, folytatta, Piana, a váltás nem halad elég gyorsan.
Valerie Rampi, az adminisztratív ügyekért felelős európai biztos, Siim Kallas szóvivője azt mondta, hogy hamarosan megjelenik egy olyan „stratégiai vázlat”, mely érvekkel alátámasztva propagálja majd a szabad szoftvereket. Maga az Európai Bizottság is – melynek kötelékében 32 ezer ember dolgozik Brüsszelben – elkezdte rendszerei átállítását a nyitott forráskódú programokra.
Az International Herald Tribune által megkérdezett Jesse Verstraete, a Microsoft brüsszeli szóvivője nem kívánta kommentálni a hírt.
Az EU hivatalosan is a nyílt forráskód propagátora lesz
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: International Herald Tribune
Azóta történt
-
Jön az ext4 fájlrendszer
Az április végére várt Fedora 9 lesz az első jelentős Linux-disztribúció, amely tartalmaz minden eszközt az új fájlrendszer kezeléséhez.
Szoftver 4
-
Európának női informatikusok kellenek
Az ágazat nem csak megszállott, aszociális emberek játszótere – mondja Viviane Reding uniós szakbiztos.
Mérleg 2
-
Szabad Szoftver Esték – harmadszor
A nyílt forráskód hívei egy hét múlva az előadások után újra leülhetnek egy közös beszélgetésre.
Szoftver 7
-
A Microsoft elbukta a közbeszerzést?
Két zöld EU-képviselő szerint a szoftvervállalatot elmarasztaló európai ítéletből ez következik.
Társadalom 1
Előzmények
-
14 millió euró egy új európai p2p-szabványra
Az Európai Unió nagyszabású projektjének célja, hogy a televízióadások egységes rendszer keretében jussanak el az interneten keresztül a felhasználókhoz.
Tech 10
-
A Microsoft „történelmi jelentőségű” bejelentését szkeptikusan fogadta az EU is
A Microsoft tegnapi sajtótájékoztatóján szenzációs változásokat ígértek, ám a célközönség – az EU és a nyílt forráskódú fejlesztők – meghatódottság nélkül vették tudomásul a bejelentést.
Mérleg 3
-
Linuxos forradalmárrá lett a szoftverkalóz tanár
Ponoszov lobbiszervezetet alapított, amelynek célja: Oroszországot megszabadítani a nyugati óriásvállalatok befolyásától.
Társadalom 46
-
A francia csendőrség teljes egészében Linuxra vált
A többéves folyamat végeredményeként a szervezet véglegesen elvágja a Microsofthoz fűződő kapcsolatait.
Társadalom 3
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Nők, nőügyek (18+)
- Villanyszerelés
- GTA VI
- GTA V
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- AMD CPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...