Egy túrót jobb az Explorer, mint a Firefox!

Nemrégiben a Firefox újabb hibajavításokat adott ki. Ebben nem lenne semmi különös, ám az már különlegesnek számított, hogy szinte azonnal újabb javítást kellett letölthetővé tenniük. Az egyik nagy konkurens, a Microsoft természetesen le is ütötte a magas labdát, s Jeff Jones, a vállalat biztonsági stratégiáért felelős igazgatója közölt is egy tanulmányt, melyben azt kívánja bizonyítani, hogy az ő termékük, az Internet Explorer a leginkább megbízható böngésző. E hír természetesen végigfutott a szaksajtón is, s némi vitát gerjesztett. Nem kellett sokat várni a válasz(ok)ra sem, a ZDNet angol munkatársai például Londonban interjút készítettek Tristan Nitot-val, a Mozilla Europe elnökével.

Nitot ebben a beszélgetésben elmondja, hogy nem ért egyet Jones módszerével, amely egyszerűen a hibák számolása alapján minősít egy böngészőt. Szerinte a Microsoft vezetőjének szövege végül is egyszerűen összefoglalható: a Mozillának 2004 óta több hibát kellett javítania, mint a Microsoftnak, tehát az Explorer a jobb program. Nitot erre azzal replikázott, hogy ez hibás gondolkodás, mivel (s itt egy kollégáját idézte) abból, hogy az Egyesült Államokban több fogat gyógyítanak a fogorvosok, mint Afrikában, nem következik az, hogy Amerikában több rossz fog van. Úgy véli, a magas biztonsági kockázatú hibákat kell összehasonlítani, emellett minél több javítást végeznek el egy szoftveren, az annál jobb lesz. Nitot azt mondta, hogy az a tény, hogy a 2.0.0.10 után néhány órával érkezett a 2.0.011, épp azt jelzi, hogy a fejlesztői közösség rugalmas, gyorsan reagál a hibákra – még akkor is, ha az ilyen sűrű frissítés nem szerencsés.

S egyébként is – érvelt tovább a Mozilla vezető tisztviselője – a Firefox hibáit nem lehet összehasonlítani az Explorer hibáival: ez olyan lenne, mint a a narancsot az almával összevetni; a Firefox nyitott rendszer, nyilvános hibákkal és javításokkal, az Explorer nem. Majd e gondolatot így folytatta: a Microsoftnál a hiányosságok belső ügyek, védendő információk, a kívülállók nehezen szereznek tudomást róluk; s a javításuk is roppant lassú, egy-két év eltelik, míg kijönnek a szervizcsomagok, s ez a felhasználók kárára van.

Nitot ezek után egy, a támogatást firtató kérdés után kirohant a Microsoft gyakorlata ellen, mely szerinte túl hosszú ideig támogat elavult technológiákat, s így valójában a dinamikusan fejlődő internetes világot hátráltatja. Ezek után még egyet szúrt a redmondi cégen, mikor arról beszélt, hogy azért váltott a Windowsról Linuxra, majd Macre, mert az XP SP2 felhasználói szerződését elolvasva elfogadhatatlannak tartotta a korlátozásokat, melyben például az szerepelt, hogy bizonyos fájlokhoz nem férhet hozzá a saját gépén.

Ezek után a beszélgetésben szó esett még egyéb biztonsági kockázatokról is, ám a Mozilla európai főnöke határozottan kiállt a nyílt forráskódú fejlesztés mint a jövő technológiája mellett.

Azóta történt

Előzmények