Fizikai Nobel-díj 2007: a modern merevlemezek atyjai kapták az elismerést


Albert Fert és Peter Grünberg
Forrás: nobelprize.org

A francia Albert Fert és a német Peter Grünberg kapta meg a mai eredményhirdetés szerint az idei fizikai Nobel-díjat nanotechnológiai kutatásaikért, melyek forradalmasították az adattárolási technológiát, s lehetővé tették az olyan eszközök megteremtését, mint például a laptop, valamint napjaink slágere, az iPod hordozható zenelejátszó.

A 10 millió svéd koronával (1,54 millió US dollár) járó díjat azért ítélték oda a kutatóknak – akik egyébként egymástól függetlenül jutottak el 1988-ban ugyanazokra az eredményekre –, mivel az óriás mágneses ellenállás alapkutatása vezetett el addig, hogy korábban elképzelhetetlen mennyiségű adatot tároljanak viszonylag kis méretű adathordozókon, s ez a merevlemezek méretének radikális csökkentéséhez vezetett. A Nobel-díjat kiosztó bizottság indoklásában kifejtette, hogy e két tudós munkája a példa arra, hogy bizonyos kutatások váratlanul mennyire megváltoztathatják egész világunk életét – a kutatásaikon alapuló technológia 1997-ben hozta meg első gyakorlati eredményét, akkor kerültek a boltokba azok a merevlemezek, melyek már kihasználták Ferték felismeréseit.

A tudósítók szerint a friss díjazott 69 éves Fert nem volt nagyon megilletődve (vagy mondjuk így: fejlett a humorérzéke), mivel néhány perccel a díjátadó után tanítványaival csevegve az egyiküknek azt mondta, hogy az az mp3-as lejátszó, melyet az ifjú hallgat, egy kicsit neki is köszönhető. A kutatók már kaptak egy fontos japán díjat munkásságukért, így nem meglepő, hogy a tudósokat – mint elmondták – nem érte váratlanul a megtiszteltetés.

Azóta történt

Előzmények