A telekommunikációs berendezéseket gyártó Huawei Technologies exportja az idén felülmúlta mind a várt 5 milliárd dollárt, mind a belföldi eladásokat. Utóbbi az itthon a Synergon partnereként megismert cég történetében először történt meg. Az európai piacokon a 2005 első félévi eladások elérték a 300 millió dollárt, az éves cél pedig a 600 millió dollár – ez 300 százalékos növekedést jelent 2002-höz képest.
A társaság tervei szerint 2008-ban az eladott termékek 70 százaléka már Kínán kívül fog elkelni. A cég külföldi terjeszkedése során az európai és észak-amerikai piac a jövőben átveszi a szerepet az olyan, kevésbé fejlett területektől, mint amilyen Afrika, Latin-Amerika és Ázsia.
Ez év végére a Huawei 8 regionális központot létesített világszerte, 55 irodával és szervizközponttal. A külföldi eladások több mint 90 országra terjednek ki, s 22 olyan üzleti partnerre is támaszkodnak, amelyek a világ 50 legnagyobb telekommunikációs vállalata közé tartoznak. A év utolsó harmadában a cég két fontos partnerrel kötött szerződést: Kínában a Henkel-csoporttal alapított vegyesvállalatot, a Vodafone-nal pedig egy hosszú távú, globális együttműködési megállapodást hozott tető alá.
Fordulópont a Huaweinél - dübörög az export
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Online
- Kapcsolódó cégek:
- Huawei Technologies
Azóta történt
-
VoIP-vel nyomul a román Magyar Telekom-leány
Magyarok építettek kínai hálózatot Romániában. Március óta működnek a Huawei hálózati eszközök a Combridge-nél.
Távközlés 0
Előzmények
-
Berendezkedik Magyarországon a Huawei
Régiós oktatási központot nyitott a napokban Budapesten a Synergon-Huawei páros.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Aktív témák
- Star Citizen
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Reklámblokkolók topikja
- YouTube
- Mercedes topic
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10
- Elfelejtettem egy játék címét
- További aktív témák...