Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az energiatakarékos processzorokat tervező Transmeta sorsa. A Santa Clara-i vállalat az elmúlt péntekre ígérte a korábban kilátásba helyezett nagyszabású stratégiai változtatások részletezését – erre azonban egyelőre nem került sor. A cég megerősítette, hogy a jövőben szellemi tulajdonának értékesítésére koncentrál elsősorban, ám március 31-ig vár a processzorbiznisszel kapcsolatos álláspontjának kialakításával.
Egyelőre annyi biztos, hogy beszüntetik a 130 nanométeres csíkszélességgel gyártott Efficeon processzorok forgalmazását, ezek helyett a fejlettebb, 90 nanométeres modelleket kínálják csupán. A Transmeta eközben folyamatosan keresi azokat a partnereket, akikkel biztosítani tudná fennmaradását az x86-os mikroprocesszorok piacán.
A vállalati társkeresés eredményétől függetlenül elbocsátások várhatóak a cégnél. Elemzők szerint a legrosszabb esetben az alkalmazottak nagy része lapátra kerülhet.
(A vállalat pénzügyi problémáinak hátterét egy korábbi írásunkban már részletesen bemutattuk. Szerk.)
Homályba vész a Transmeta jövője
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Transmeta
Azóta történt
-
Nyert az Intel, nyert az AMD
A negyedik negyedévben csak a kis processzorgyártóknak nem sikerült nagyobbra nőnie.
Mérleg 0
-
Az AMD nem tett le a Dell megpuhításáról
Elemzők szerint a processzorgyártó szemet vetett a Transmetára.
Mérleg 0
Előzmények
-
Kiszáll a processzorbizniszből a Transmeta?
Január végére eldől, hogy mi lesz a sorsa az ígéretes chiptervező vállalatnak.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Fotók, videók mobillal
- Motorolaj és szűrő topik
- Ubuntu Linux
- Automata kávégépek
- Az árnyak közül lépett spotfénybe az MSI 16 GB-os grafikus kártyája
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- BestBuy topik
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- EAFC 24
- További aktív témák...