Az Ebola ellen harcol az IBM is

Az IBM úgy döntött, nem nézi tétlenül korunk legpusztítóbb járványának tombolását, és a cég is beszáll az Ebola elleni küzdelembe. A szuperszámítógépek csatasorba állítása lehetővé teszi, hogy a helyi lakosok sms-ben, vagy akár hanghívással is jelenthessék a gyanús eseteket vagy a konkrét megbetegedéseket, miközben a helyadatok is rögzítésre kerülnek. Másrészt a rendszer a beérkező adatok elemzését és kiértékelését is elvégzi, tehát azonosítja az összefüggő eseteket, illetve kijelöli azokat a kulcspontokat (vagy gócokat), melyekből a penetráció megindult. Idővel a jövőbeni terjedés irányát is „megjósolhatják”.

Lakossági bejelentések alapján
Lakossági bejelentések alapján (forrás: IBM Research)

A rendszert már el is indították Sierra Leone területén. Azokban a régiókban, ahol megnőtt az Ebola-gyanús esetek száma, a lakosság is aktívabb a bejelentéseket illetően. Az IBM szakemberei olyan rendszert hoztak létre, amit tényleg bárki tud kezelni, miközben a hatékonyság nem romlik. Az üzembeállás óta gyorsabban jutnak el a fertőtlenítő szerek és az áramszükséglet is jobban tervezhetővé vált a sűrűbben fertőzött területeken.

Persze az IBM afrikai kutatóegysége önmagában kevés lett volna egy ekkora projekt létrejöttéhez, kellett hozzá az egyik helyi mobilszolgáltató, az Airtel által biztosított ingyenesen hívható telefonszám, amire a küldött üzenetek és az indított hívások egyaránt ingyenesek, illetve Sierra Leone kormányának gyors reakciója, hiszen az ügyfélszolgálatot ők üzemeltetik.

Az országos rádiókban rendszeresen biztatják a lakosságot az ingyenesen hívható szám használatára. A rendszertől hosszabb távon egyébként Uyi Stewart, az IBM Research Africa kutatásvezetője azt várja, hogy a terjedési irányokat is megmutathatja majd, így egy lépéssel a vírus elé kerülhetnének.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények