Internet a Lufthansa fedélzetén

Új szolgáltatásokkal indul az év a Lufthansánál: január 23-tól a légitársaság utasai négy televíziós csatorna, a BBC World, a CNBC, a Euronews vagy az MSNBC régiónként változó adásait nézhetik meg a repülőgépek fedélzetén, laptopjukon keresztül. Mindez a széles sávú internet-hozzáférést nyújtó Lufthansa FlyNet és partnere, a Boeing nyújtotta Connexion által vált lehetővé, mely a nagy sebességű internetkapcsolatot biztosítja. Az úttörő szolgáltatás három évvel ezelőtt debütált, kísérleti jelleggel a Frankfurt–Washington járaton vezették be először. A Lufthansa FlyNet 2004 májusa óta állandó része a tengerentúli járatokon nyújtott szolgáltatásoknak. Jelenleg már 50 tengerentúlra közlekedő repülőgépet szereltek fel az új szolgáltatáshoz szükséges eszközökkel. Ennek köszönhetően a Lufthansa rendelkezik a világ legnagyobb, internetkapcsolattal felszerelt repülőgépflottájával. Jövő év végéig a teljes tengerentúli járathálózaton – ahol több mint 80 repülőgép közlekedik –, elérhetővé teszik a Lufthansa FlyNet szolgáltatást.

Elsősorban azon törzsutasok számára kedvező ez a lehetőség, akik repülés közben is üzleti ügyeiket bonyolítják vagy informálódni, esetleg kikapcsolódni szeretnének. A FlyNet szolgáltatásba beletartozik az ingyenesen elérhető Lufthansa-FlyNet portál, melyet a légitársaság a Tomorrow Focus AG-vel együttműködésben üzemeltet. A több mint ezer oldalas portál óránként frissített híreket, utazási információkat és vásárlási ajánlatokat nyújt. A FlyNet portálján keresztül az utasok számára lehetővé válik a Boeing Connexion – eredetileg fizetős – szolgáltatásának ingyenes elérése is. A nagysebességű interneten keresztül a Lufthansa utasai akár vállalatuk intranet rendszerére is kapcsolódhatnak a fedélzetről. A Lufthansa-FlyNet folyamatosan frissített útvonallistáját a légitársaság weboldalán érhetik el az érdeklődők.

Azóta történt

Előzmények