Izgalom nélkül múlt el a nyár a szélessáv-piacon

Az elmúlt hónapokban nagyjából két százalék körül stabilizálódott a széles sávú internet-hozzáférések gyarapodási üteme Magyarországon – ez derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által havi rendszerességgel kiadott vezetékes piaci gyorsjelentésekből. Szeptemberben sem volt másként. Az első őszi hónapban a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek a száma 2,71 százalékkal, közel 377 ezerre növekedett, míg az ADSL-internetszolgáltatásoké 1,46 százalékkal, 713 ezerre emelkedett. Az öt egykori monopolszolgáltató (Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel), a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a széles sávú hozzáférések száma így összesen 1 millió 90 ezer volt, 20 ezerrel több, mint egy hónappal korábban.

Mivel a jelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon 75-80 százalék körüli, a broadband előfizetések száma Magyarországon – a vezeték nélküli hozzáféréseket nem számolva – megközelíti az 1,2 milliót. Ezen túl mobil-szélessávhoz 3G-s adatkártyával mintegy 200 ezren férnek hozzá, és ugyanennyien vesznek igénybe internetszolgáltatást egyéb vezeték nélküli technológiákkal. Összességében ez azt jelenti, hogy Magyarországon ma a lakosság mintegy 16 százaléka rendelkezik valamilyen broadband hozzáférést biztosító előfizetéssel.

A széles sáv terjedésével párhuzamosan – ugyancsak a megszokott trendnek megfelelően – tovább csökkent a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak száma, 8 ezerrel, 3 millió 275 ezerre. A kezdeményezett hívások időtartama szeptemberben 646 millió perc volt, 0,92 százalékkal több, mint augusztusban. Nőtt az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, ez augusztusban 195,1, szeptemberben pedig 197,4 perc volt. Közvetítőválasztással 834 ezren éltek a hónap során.

Szeptemberben az előfizetők 9002 földrajzi számot hordoztak, így a 2004 januárja óta más szolgáltatóhoz átvitt vezetékes számok száma összesen 226 516-ra nőtt – jelentette az NHH.

Azóta történt

Előzmények