Japánban készül a világ legerősebb számítógépe

Már két és fél éve vezette a világ csúcsszámítógépeinek ranglistáját az NEC Earth Simulator névre keresztelt rendszere, amikor 2004 szeptemberében az IBM a Blue Gene/L-lel beelőzte. A Top500-as listán – melyet a tudományos számításokat szimuláló Linpack benchmarkkal mért eredmények alapján a Mannheimi és a Tennessee-i Egyetem, valamint az amerikai Lawrence Berkeley National Laboratory munkatársai állítanak össze – azóta még hátrébb kényszerült a japán klaszter, miközben az IBM csodamasinája még inkább elhúzott a mezőnytől.


Az IBM Blue Gene/L egy részlete (Fotó: IBM)

A japánok a trónfosztást nem hagyják szó nélkül. A szigetország oktatási, kulturális, tudományos és technológiai minisztériuma már 2005-ben bejelentette azt a programot, amelynek célja egy olyan szuperszámítógép megalkotása, amely földbe döngöli a Blue Gene/L-t. Egészen pontosan a célul kitűzött 10 000 billió másodpercenként elvégzett művelettel (10 petaflops) annál 36-szor nagyobb teljesítményre lesz képes.

A cél a világ legerősebb szuperszámítógépének megépítése 2011-ig. Amint a Nikkei mai híradásából kiderül, a szaktárca a Riken Kutatóintézeten keresztül az NEC-t, a Hitachit és a Fujitsut bízta meg a feladattal. Korábban az első kettő párosa és a Fujitsu még versenytársakként pályáztak a projektre, most mégis együtt fognak működni. A minisztérium 115 milliárd jennel – körülbelül 710 millió euróval – támogatja az ambiciózus vállalkozást.

A petaflopsos teljesítmény elérésén mások is dolgoznak. Az IBM és a Cray párosa az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma számára épít ilyen rendszert, míg Kínában a Lenovo dolgozik egy hasonló projekten. Mindegyik versengő fél 2010 környékére lőtte be a monstre rendszerek üzembe állítását.

Azóta történt

Előzmények