Elégedett 2007. március 31-én zárult pénzügyi évével a Ricoh Hungary Kft. A forgalom 5,1 százalékkal nőtt, és az anyacégnek tetszett az eredmény is – áll a hazai leányvállalat konkrétumokkal fukarkodó közleményében. „A most zárult pénzügyi évben – az előző évhez hasonlóan – a forgalom egyenlő arányban oszlott meg a termékértékesítés és a szolgáltatások között. A jövőben azonban ezen arányok eltolódására számítunk, és egyre növekvő szerepet szánunk a tanácsadási és egyéb szolgáltatásoknak, ugyanis a kereslet eltolódása egyértelműen ebbe az irányba mutat” – mondta Halász Gábor, cég ügyvezető igazgatója.
Az elmúlt év fő termékújdonsága a géltechnológián alapuló nyomtatók megjelenése volt, melyek ötvözik a lézer- és a tintasugaras technológia előnyeit. A tavaly bemutatott, elsősorban kis irodai és munkacsoportos környezetbe szánt, alacsony hardverárú és üzemeltetési költségű zselés nyomtatókat, hamarosan követni fogják a géltechnológiával működő multifunkciós készülékek is.
Fontos tendencia – állítja a cég – a színes készülékek folyamatosan növekvő aránya is. Az értékesített gépek között a színes termékek részaránya az elmúlt pénzügyi évben már meghaladta a 10 százalékot, ami az előző évekhez képest jelentős előrelépés, bár továbbra is jócskán elmarad a nyugat-európai 30 százalékos átlagtól. A Ricoh Hungary Kft. a jövőben további erősödésre számít e területen. Szintén új tendencia, hogy a kisirodai felhasználók a beszerzéseik során a nyomtatók helyett egyre inkább előnyben részesítik a kisebb, multifunkciós berendezéseket.
Az elmúlt év fontos eredménye továbbá, hogy a Ricoh Hungary – a magyarországi irodatechnikai cégek közül elsőként – megszerezte az ISO/IEC 27001:2005-ös információbiztonsági tanúsítványt, és ezzel immár három fontos ISO szabvány szerinti irányítási rendszer követelményeinek is megfelel: az ISO 9001-es minőségirányítási, továbbá az ISO 14001-es környezetirányítási tanúsítványait a közelmúltban, integrált audit keretében újította meg.
Jó évet zárt a Ricoh Hungary
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Ricoh Hungary Kft.
Azóta történt
-
Egy hétig kevesebbet fogyaszt a Ricoh
Az irodaieszköz-gyártó a Környezetvédelmi világnap apropóján kikapcsolós hetet tart.
Társadalom 0
-
Egy hétig spórolt a Ricoh
A Global Eco Action Week alatt fokozottan figyeltek az áramfogyasztásra.
Társadalom 0
Előzmények
-
Szövetkezik az IBM és a Ricoh
Az IBM eladja nyomtatórendszereket gyártó üzletágát a japán vállalatnak.
Mérleg 4
-
Egy napig spórolt a Ricoh
A vállalat egy napig spórolt az árammal, hogy kampányoljon a környezettudatos takarékosság mellett.
Társadalom 3
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Politika
- PlayStation 5
- Házimozi belépő szinten
- A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
- Ukrajnai háború
- Parci: Milyen mosógépet vegyek?
- Diablo IV
- Milyen okostelefont vegyek?
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Megérkezett a Google Pixel 7 és 7 Pro
- További aktív témák...