Jobb lesz, mint a Google?

Wikia Search

A Jimmy Wales által tavaly tavasszal beharangozott, közösségi közreműködésre építő internetes kereső január 7-én indul el – jelentette be a Wikipedia alapítója a héten. Mára nagyjából összeállt minden olyan nyílt forrású komponens, amely a megoldás alapját adja. Az egyik kulcselem a nyáron megszerzett Grub keresőrobot-technológia, amely a weboldalak indexelését végzi a kereső számára. Ez a projekthez csatlakozók számítógépeinek elosztott erőforrásait használja ki: az érdeklődőknek egy kliensprogramot kell letöltenie, amely a szabad processzoridőket használja fel a keresőrobot futtatására.

A Wales által dédelgetett kereső sajátossága, hogy az emberi intelligenciára, a felhasználók közreműködésére is támaszkodik olyan esetekben, amikor az algoritmusok csődöt mondanak – például a több jelentéssel bíró szavak elkülönítésében, a találatok rostálásában.

Kezdetben a Wikia Search hatékonysága elmarad majd a már bevett keresőkétől, de idővel – akárcsak a Wikipedia szócikkeinek minősége –, a közösség közreműködésének köszönhetően fejlődni fog, legalábbis ezt remélik, a felhasználók ugyanis nemcsak a találatokat, hanem magát a keresőmotort is fejleszthetik. A nyílt forráskód a kezdetektől fogva alappillére a projektnek, mert Wales szerint elengedhetetlen az átláthatóság, amely a mai bevett keresőknél hiányzik.

A kereső fejlesztését Wales cége, a Wikia Inc. koordinálja, amely az enciklopédiával szemben egy profitorientált vállalkozás. A Wikia Search nyilvános bemutatkozását eredetileg 2007 végére tervezték.

Azóta történt

Előzmények