Egy leütésnaplózó kémprogram buktatta le azt az amerikai pedofilt, aki egy 15 éves angol tinédzserrel ismerkedett meg és keveredett cybersex-kalandba az interneten. A hatóságok a 26 éves Jason Bowert az albanyi repülőtéren tartóztatták le még tavaly novemberben, amikor Nagy-Britanniába indult volna, hogy személyesen is találkozzon a fiúval – jelentette az AP. Bower tegnap az ügyét tárgyaló szövetségi bíróságon elismerte, hogy webkamerán keresztül „online szexuális kapcsolatot” létesített a kiskorú sráccal.
Az eset érdekessége, hogy a pedofilt a fiú gyanakvó anyja leplezte le egy kémprogram segítségével. A tárgyalás során kiderült, hogy az aggódó szülő úgy próbálta kideríteni, mit is csinál a fia az interneten, hogy egy billentyűleütéseket naplózó spyware-t telepített a számítógépre. Ez lett a zaklató veszte – rá most akár 20 évnyi börtönbüntetés is várhat.
Az eset kapcsán a Sophos IT-biztonsági cég megjegyzi, hogy bár jelen esetben a kémprogram jó szolgálatot tett, ezeket elsősorban anyagi haszonszerzésre pályázó bűnözők használják. A gyerekeik miatt aggódó szülőknek inkább – tanácsolják – olyan helyre kell tenniük a PC-t, ahol a család több tagja is jelen lehet, mert a kémprogramokkal való visszaélés miatt a törvénnyel is meggyűlhet a bajuk.
Kémprogram buktatta le a pedofilt
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Letölthető az Ad-Aware 2007 ingyenes változata
Megjelent a káros programok elleni népszerű szoftver legújabb verziója.
Szoftver 0
-
Bétázzon: letölthető a Spybot 1.5 és a McAfee Total Protection 2.0
Biztonsági szoftverek tesztváltozatban.
Szoftver 0
-
Állami internetes szűrő augusztustól Ausztráliában
A miniszterelnök hatásvadász módon jelentette be az új projekt indulását.
Társadalom 3
-
Mi történik, ha leáll a reptéri adatbázis-szolgáltatás?
A Los Angeles-i reptéren zűrzavart okozott a számítógépek meghibásodása.
Társadalom 8
Előzmények
-
Bloggerek dühítették fel a Vatikánt
A BBC dokumentumfilmjét aljas támadásnak tartják az egyházi vezetők.
Közösségi média 12
-
Virágzik az internetes gyerekpornó
Hatékonyabb nemzetközi összefogásra lenne szükség a folyton költöző szerverek kiiktatásához.
Közösségi média 5
-
Az Interpol új szoftverrel küzd a pedofilok ellen
A Guardian projekt high-tech eszközökkel veszi fel a harcot a gyermekpornográfia ellen.
Társadalom 0
-
Bankkártyájuk buktatta le a pedofilokat
Németországban újabb módszerekkel küzdenek az internetes gyermekpornográfia ellen.
Közösségi média 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Melyik tápegységet vegyem?
- Diablo IV
- iPhone topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- DIGI Mobil
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Honor 90 - modellalkat
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...