Két és fél órát állt az EKAER

Az Elektronikus Közúti Áruforgalmazó Rendszer (EKAER) központi hálózati hiba miatt nem volt elérhető március harmadikán 19:30 és 23:10 között, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendkívüli közleményében.

A két időpont között nem tudtak regisztrálni, ahogyan új bejelentést sem tudtak tenni EKAER szám igényléséhez a felhasználók. Ennek elmulasztása esetén pedig márciustól büntetésre számíthatnak a fuvarozók. Ebben az esetben azonban erről nincs szó,az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet 19. §-a alapján a bejelentéseket legkésőbb az üzemzavar megszűnését követő munkanapon, azaz március negyedikén szerdán kell megtenni, így elkerülhető a bírság.

Előzmények