A Mozilla Corp. tegnap délután három óra óta letölthetővé tette a Firefox 2.0 kiadásra jelölt első változatát (RC1), így már belátható távolságba került a böngésző végleges frissítése. A béta 2-es változatot a cég augusztus végén jelenttette meg, s bár némi csúszás előfordult ugyan a következő változat megjelenési határidejét illetően, s a végleges frissítés dátumáról sem nyilatkoztak a fejlesztők, de feltehetően év végéig az is megjelenik.
Mivel a Firefox ellen is megszaporodtak a biztonsági réseket kihasználó támadások, feltehetően ezek kiküszöbölése állt a késlekedés hátterében. Ám, ahogy tegnapi hírünkben is jeleztük, bár a Firefox tartalmazta a legtöbb hibát a böngészők közül, a Firefox fejlesztői a legrugalmasabbak, átlagosan egy nap alatt javítják ki a felfedezett hiányosságokat. Mike Schroepfer, a Mozilla főmérnöke igen elégedett az új változattal, de mind a fejlesztőcsapatot, mind az önkéntes tesztelőket arra szólította fel, hogy még nagyobb energiával végezzék a közös munkát, mert a végleges változatban már a lehetséges összes kockázatot ki akarják zárni böngésző működéséből.
A 2005 novemberében megjelent 1.5-ös verzió utáni első nagyobb frissítés a Mozilla.org weboldaláról tölthető le.
Letölthető a Firefox 2.0 kiadásra jelölt változata
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Mozilla
Azóta történt
-
A Debian átnevezi a Firefoxot
Nem tudott megegyezni a Linux-disztribúció és a Mozilla a program terjesztésének feltételeiről.
Szoftver 22
-
Kritikus hibát találtak a Firefoxban
A Mozilla Corporation még vizsgálja, hogy valós-e a veszély. Ha igen, nem lesz egyszerű a javítás.
Biztonság 29
-
Visszatáncoltak a Firefox-hackerek
Hazudtak az előadásukban a kritikus sebezhetőség felfedezésével hencegő fiatalok.
Biztonság 15
-
Letölthető a Firefox 2.0 RC2
Péntek óta elérhető a Firefox 2.0-ás böngészőjének kiadásra jelölt második változata.
Szoftver 0
Előzmények
-
Biztonságos böngésző nem létezik
A Firefoxban találták a legtöbb hibát, de ezeket hamar befoltozzák. A támadók kedvence továbbra is az Internet Explorer.
Biztonság 6
-
Letölthető a Firefox 2 újabb bétája
Ezzel vigasztalódhatnak a felhasználók, akiknek várhatóan október végénél is tovább kell várnia a végleges változatra.
Szoftver 0
-
Szeptember végén jön a Firefox 2
A jelenlegi ütemterv szerint szeptember 26-ra készül el a végleges változat. Addig még számos tesztverzió várható.
Szoftver 28
-
Több mint 200 milliószor töltötték le a Firefoxot
A böngészőt fejlesztő Mozilla megállapodott a RealNetworksszel a szoftver terjesztéséről. Itt az 1.5.0.6-os verzió.
Szoftver 5
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen