A világ vezető PC-gyártója a vártnál szerényebb árbevételt ért el az októberrel véget ért harmadik üzleti negyedévében. A texasi vállalat tegnapi figyelmeztetése szerint az elmúlt három hónapban a prognosztizált 14,1–14,5 milliárd dolláros forgalom helyett csupán 13,9 milliárd folyt be – ez pedig több mint 4 százalékos mínusz. Az árbevétel-csökkenés a profitot is érinti: a 25 cent körüli részvényenkénti nyereség meg sem közelíti a várt 39–41 centet. A hír hatására a vállalat papírjai a tőzsde zárása után 5 százalékkal, 30,25 dollárra zuhantak.
A Dell közleménye szerint a nem túl rózsás eredményekért az otthoni felhasználóknak szánt számítógépek iránti visszafogott – főként amerikai és brit – kereslet és egy 450 millió dolláros egyszeri költség a felelős. Az utóbbi összegből 300 millió egy az OptiPlex GX270 és GX280 konfigurációkban felfedezett hibás kondenzátor javítására folyt el.
A Dell az idei második fél évben nem hozza a megszokott látványos eredményeket. A vállalat a harmadik naptári negyedévben lassabb növekedést ért el, mint a nyomában lihegő Hewlett-Packard: forgalombővülésének üteme alig haladta meg a piac 17,1 százalékos növekedési rátáját. A Dell piaci részesedése 18 százalék körül van, míg a HP-é 16 százalékra nőtt.
Megbotlik a Dell?
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET News.com
- Kapcsolódó cégek:
- Dell
Azóta történt
-
Milliárdos profittal kezdte az évet a HP
Egyedül a szolgáltatási üzletág nem brillírozott. A nyomtatók és a számítógépek forgalma erős volt.
Mérleg 0
-
Magához tért a Dell
A várakozásokat felülmúló eredményt jelentett a világ legnagyobb PC-gyártója. A tárolóeszközök és a notebookok mentek a legjobban.
Mérleg 0
Előzmények
-
Gyárat hoz Kelet-Európába a Dell?
Német lapértesülések szerint hazánk is a jelöltek között van.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest