Megérte keménynek lenni, szárnyal a Tele2

Az utóbbi időkben itthon inkább a T-Commal folytatott kölcsönös GVH-feljelentésekkel sajtófókuszba került svéd telekommunikációs cég most negyedéves pénzügyi jelentésével hívta fel magára a figyelmet. A ma megjelent adatok szerint 2004 azonos időszakához képest a Tele2 13 százalékos növekedést ért el, miközben adózás utáni nyeresége az év első 9 hónapjában meghaladta a 2 milliárd svéd koronát. Ez a cég történetének eddigi legerősebb negyedéve.

 

A növekedés persze csak elenyésző mértékben függ attól, hogy Magyarországon egy magenta kardigános hölgy beengedi-e lakásába a Tele2 ügynökét, illetve, hogy a Versenyhivatalnak minderről mi a véleménye, az viszont tény, hogy a jó eredmény nagyban köszönhető a közép-európai régió növekvő számainak – az előfizetői bázis több mint 700 ezres bővüléséhez régiónk 216 ezer új előfizetővel járult hozzá.

Szintén jelentős lökést adott a németországi ADSL-piacra való belépés, amellyel 12-re bővült a széles sávú szolgáltatást kínáló Tele2 országok száma, az internet-előfizetők száma pedig 750 ezerre emelkedett. Utólag jó döntésnek bizonyult, hogy a cég feladta a finn piacot, és az is, hogy Oroszországban új GSM-hálózatot indított – annak ellenére, hogy előbbire a tőzsde kezdetben pesszimistán reagált.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tele2

Azóta történt

Előzmények