A korábban várt növekedésnél szerényebbre számít az idén a Yahoo Inc., amely új hirdetési rendszerének bevezetését is elhalasztotta – a hatás nem is maradt el, a New York-i tőzsde zárása után közzétett gyorsjelentés 13 százalékos árfolyamcsökkenést okozott. A Yahoo nettó eredménye 164 millió dollár volt a második negyedévben, ami 78 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 754,7 millió dolláros profittól (ez utóbbi értéket az dobta meg, hogy a cég 552 millió dollárt kapott a korábban befektetési céllal vásárolt Google-pakettért). A társaság árbevétele 1,12 milliárd dollárt tett ki, ami 28 százalékos éves bővülést jelent, de még így is elmarad az elemzői várakozásoktól. A piac nem örült annak sem, hogy a tegnap megjelent vállalati előrejelzés szerint a harmadik negyedévben 1,12-1,23 milliárd dollár lesz a társaság árbevétele, előzetesen ugyanis a szakértők 1,15-1,24 milliárd dolláros sávba tették a várható forgalmi adatot.
Azóta történt
-
Élő forgalmi térkép mobilra a Google-től
A vállalat legújabb szolgáltatása percrekész tájékoztatást ad a forgalmi helyzetről – egyelőre csak az Egyesült Államokban.
Közösségi média 0
-
A Yahoo! közösségi keresője ma debütál Nagy-Britanniában
A Yahoo! több millió fontba kerülő kampányt indít új, közösségi kereső szolgáltatása, a Yahoo! Answers bevezetésére Nagy-Britanniában.
Közösségi média 0
Előzmények
-
Vége a gyermekpornónak, ígérik az internetcégek
Öt amerikai internetes nagyvállalat alkotja a szövetséget, amelynek célja a gyermekpornográfia terjesztésének megállítása.
Közösségi média 29
-
Frissülő üzenetküldők
A Yahoo és a Microsoft is új verziót adott ki azonnali üzenetküldő alkalmazásaiból.
Közösségi média 2
-
A Yahoo felvásárolta a Meediot
A Meedio HTPC-szoftverei igen népszerűek – a hírre, hogy ezeket megszerezte a Yahoo, a felhasználók nem mondták, hogy juhé.
Mérleg 0
-
Nem okozott csalódást a Yahoo
A cég oldalait világszerte több mint félmilliárdan látogatják. Jól sikerült az első negyedév.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs