A tech cégek egyértelműen az AI területén képzelik el a jövőbeli fejlesztéseiket, a kriptopiac ilyen körökben pedig rég nem divat (ami azt illeti, az Intel most állította le a bitcoinbányász-chipek gyártását is).
AI-funkcióval vagy -fejlesztéssel kapcsolatos bejelentés lassan a nap minden percére jut, ráadásul nagy szereplőktől. AI-t kiszolgáló hardverből is egyre több van, a Broadcom például egy új chippel AI-célokra használt szuperszámítógépeket köt össze.
Ennél messzebb megy, és konkrétan az NVIDIA AI-chipes egyeduralmát törné meg a Microsoft, amely saját AI-chip fejlesztésébe kezdett. Ennek kódneve Athena, és az olyan technológiák működéséért felel majd, mint a ChatGPT és az egyéb rendszerek alapja.
Jól értesült források szerint igazából már 2019 óta dolgoznak a chipen, kis csoport teszteli a Microsoft és az OpenAI berkein belül. Nagy nyelvi modellek tréningezésére használják majd, továbbá megállapítások támogatásához. Lényegében a generatív AI működését segítik, nagy mennyiségű adatok feldolgozásával, minták felismerésével és az emberi beszéd másolásával.
A Microsoft jobb chipet szeretne, mint amit jelenleg venni lehet, így időt és pénzt is spórolhatna. Saját AI-chipet azonban az Amazon és a Google is fejleszt, így nagy kérdés, hogy az NVIDIA marad-e a domináns szereplő a piacon. A ChatGPT és az OpenAI sikere miatt a Microsoft állítólag felgyorsította a fejlesztéseket.
A chipversenyben egyébként továbbra is folyamatosak a bejelentések, az EU pedig saját támogatási csomaggal segítene a helyi gyártás felpörgetésében. Be is jelentettek kedden egy 43 milliárd eurós csomagot, de a szakemberek elégedetlenek: azt állítják, hogy ez visszafogott költségvetés, nincs helyi piac a csúcstechnológiákból, túl bürokratikus a helyi szektor, mindennek eredményeképp pedig nem elég versenyképes az EU-s chiptervezet.