A Google hivatalos blogjában tegnap Udi Manber, a vállalat műszaki alelnöke egy újabb projekt indításáról számolt be. A bejegyzés szerint egyfajta tudásbázist kívánnak létrehozni, s ez a fejlesztés korai szakaszában van még, a héten kértek fel a szolgáltatás tesztelésére embereket.
Az egyelőre „knol” elnevezésű fejlesztés elsőre roppant mód hasonlít a Wikipediára, vagy más, a felhasználók által szerkesztett és írt online enciklopédiákra. Ami mégis más, az az, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a szerzőkre, Manber szerint az ellenőrizhetőséget javítja, ha nevesítve vannak az egyes írások, weblapok. A tervek szerint a Google a tudástár összeállításában nem vesz részt, csak a technológiai hátteret és a tárhelyet biztosítja, a munkát a felhasználók végzik, ők állítják össze a „knolokat”, vagyis az egyes szócikkeket. A weboldal, természetéből adódóan, erősen közösségi jellegű lesz, ellátva az ehhez szükséges eszközökkel. Érdekes, hogy a hirdetésekről a szerző dönthet majd, s ha úgy határoz, abban a „knolban” szerepelhetnek reklámok, akkor ezért a Google-től anyagi részesedést kap.
A végső cél az, hogy ez az oldal legyen a „nulladik kilométerkő”, innen szerezze az érdeklődő az első információit az adott témáról.
Készül a Googlepedia
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Elindult a Knol, a Google wikipediája
Az új tudástárban ügyelnek a minőségre, valódi személyazonosítást kérnek, de fizetnek is a szócikkek megírásáért.
Közösségi média 7
Előzmények
-
Ingyenesen kipróbálható Google AdWords
Az Interware Zrt. üzleti ügyfelei díjmentesen próbálhatják ki a Google AdWords hirdetési rendszerét.
Mérleg 0
-
Szabadon felhasználható lesz a Google Trends is
A közeljövőben nyilvánosságra hozzák a Google Trends API-ját.
Szoftver 0
-
Jelentsd fel a weboldalakat a Google-nél!
Az internetezők segítségét kérik a malware-t tartalmazó oldalak lajstromozásához.
Biztonság 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Futás, futópályák
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Háztartási gépek
- Kupon kunyeráló
- Macska topik
- Suzuki topik
- Milyen okostelefont vegyek?
- Honor MagicWatch 2 - névcsere varázsütésre
- Kamionok, fuvarozás, logisztika topik
- További aktív témák...