Késhet a csendes frissítés bevezetése a Firefoxban

A Mozillánál már több mint egy éve dolgoznak egy „csendes” frissítési mechanizmus kialakításán, amelyet eredetileg már a 4.0-sban alkalmazni szerettek volna (ezt a frissítési koncepcióváltás miatt elhalasztották), és ami az eredeti tervek szerint a jövő év elején, a Firefox 10 megjelenésével lépne hatályba.

November 11-én viszont az egyik fejlesztőmérnök blogposztjában arra figyelmeztetett, hogy megvan az esély arra, hogy nem lesznek kész vele időben: „Jelen pillanatban még nem tudjuk biztosan, hogy a Firefox melyik verziójába kerül majd bele. Dolgozunk rajta, hogy mihamarabb biztonságosan bevezethessük” – írta Ehsan Akhgari, aki egyébként a projektben azon dolgozik, hogy a böngésző a frissítés letöltése után minél gyorsabban induljon újra – erre azt a módszert találták ki, hogy a böngésző másolata frissül egy elkülönített Windows-mappában, és az újraindításkor már ez töltődik be.

Több problémát is meg kell oldani a gyors és háttérben zajló frissítéshez, például a Windows UAC-szolgáltatásának integrálása, vagy az add-onok kompatibilitásának felugró ablak nélküli ellenőrzése. Ha nem sikerül mindenre időben megoldást találni, akkor csak egy későbbi verzióban (Firefox 11: március 13, Firefox 12: április 24) lehet teljes a csendes frissítés.

Azóta történt

Előzmények