Letölthető a Java hibajavító frissítése

A szakmai és a felhasználói nyomás végül eredményre vezetett, az Oracle nem várta ki az októberi betáblázott frissítést, és szokásától eltérően egy gyorsjavítással segíti a felhasználókat, hogy orvosolják többek között azt a nulladik napi hibát, mely az elmúlt napokban igen nagy visszhangot váltott ki.

Erre valóban nagy szükség volt, ugyanis hiába folynak viták a sebezhetőség minősítéséről, és hiába csak kevesen használták ki a biztonsági rést, a cégnek reagálnia kellett az őket ért szakmai kritikákra – ráadásul, egyes jelentések szerint, mióta médiavisszhangot is kapott a sérülékenység, jelentős mértékben megnőtt az ezt kihasználni igyekvők tábora is.

A javítás megfelelő, ezt megerősítette annak a lengyel cégnek a vezetője is, akik már április elején jelezték az Oracle-nek a problémát.

A frissítéssel kapcsolatban azonban mind a lengyelek, mind más lapok is megjegyzik, hogy valójában nem rendkívüli javításról van szó, hanem a médianyomás hatására lépett az Oracle egy rég ismert hiba kapcsán. Ez egyrészt jó, hiszen befoltozható a rés, másrészt nem csökkenti az Oracle felelősségét, hogy ilyen sokáig nyitva hagyták a kaput.

A javítások letölthetőek az Oracle honlapjáról.

Azóta történt

Előzmények