Még véget sem ért az olimpia, máris kemény küzdelmek folynak a nagy pénztermelő gépezet lehetséges jövedelmeiről.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) augusztus 16-ai levelében arra kérte a svéd kormányt, hogy valamilyen módon állítsa le a Pirate Bay tevékenységét, mivel a neves torrentoldal segítségével hétfőig már több mint egymilliószor töltötték le a pekingi olimpia megnyitójának felvételét. Ám a svéd kormány – a NOB nem kis meglepetésére – egyszerűen csak annyit válaszolt, hogy a panaszt továbbítják a rendőrségnek. „A megnyitó ünnepség jogai hatalmas pénzbe kerültek, s az esemény mindenféle kalózmásolata szigorúan tilos” – nyilatkozta felháborodva Gunilla Lindberg, a NOB egyik alelnöke. Ezért a NOB nem csak Svédország kormányának küldött ilyen tartalmú levelet, hanem mindenhová, ahol illegális fájlmegosztást tapasztaltak az olimpiát illetően.
Beatrice Ask svéd igazságügy-miniszter erre azt válaszolta, hogy megértette a NOB követelését, de a kormány egy egyedi esetben nem tehet semmit, ezért adták át a rendőrségnek a levelet, akik a szokásos hivatali eljárás szerint intézik majd az ügyet.
A Pirate Bay reakciója a NOB akciójára: ideiglenesen Beijing Bayre változtatták az oldal nevét.
A leghíresebb Kuo Csing-csing
Ezzel az üggyel párhuzamosan Kína is egy adminisztratív lépésre szánta el magát, mivel helytelennek találták azt a trendet, hogy a kínai aranyérmesek nevét tartalmazó webcímek regisztrációs hulláma indult el. (A bajnokok nevével zajló doménkereskedésre egyébként komoly mértékben először a 2004-es athéni olimpia után került sor.) A kormány ezért – a sportolók érdekeire hivatkozva – megtiltotta, hogy az aranyérmesek kivételével bárki webcímként használja a bajnokok nevét.
Az ügy érdekessége, hogy Kínában ugyan a kormányzat ellenőrzése alatt állnak a .cn domének, de arra már természetesen nem terjed ki a fennhatóságuk, hogy ezt más országban megtegyék. Hu úr, a kínai sporthivatal vezetője arra szólította fel azokat, akik még a rendelkezés előtt regisztráltak ilyen címeket, hogy önként, ajándékképpen adják azokat át a kínai aranyérmeseknek.
A korlátozás betartását azonban roppant mód megnehezíti, hogy Kínában igen sokan rendelkeznek azonos névvel: például a „műugrás hercegnőjeként” emlegetett sztár, Kuo Csing-csing (a webcímeknél számító pinyin átírásban: Guo Jingjing) nevét legalább kilencezren viselik az országban.