Halálos balesetet okozott egy pokémonozó sofőr

Japánban ez az első eset, amikor egy ember egyértelműen azért halt meg, mivel valaki figyelmét a pokémonvadászat vonta el.

A Japán nyugati részén található Tokusima városának rendőrsége bejelentette, hogy kedden éjszaka egy súlyos közlekedési baleset történt náluk: egy teherautó elütött két, az úttesten átkelő nőt (60, illetve 72 éveseket), az egyiküknek eltört a nyaka és a helyszínen életét vesztette, a másiknak a csípője tört el, súlyos sérülésekkel szállították kórháza. A 39 éves sofőr maga mondta el a rendőröknek, hogy nem vette észre a gyalogosokat, mivel vezetés közben a telefonján a Pokémon Go játékot játszotta.

Az országos rendőrhatóság közleménye szerint ez az első eset, hogy a Pokémon Go miatt haláleset történt Japánban, ugyanakkor a játék július 22-i megjelenése óta a hatóságok összesen 79 olyan balesetet regisztráltak – közülük 22 vezetett személyi sérüléshez –, melyek azért következtek be, mert az emberek figyelmét elvonta a pokémonvadászat. Emellett a rendőröknek több mint ezer esetben kellett intézkedniük, mivel a felelőtlen játékosok vezetés vagy kerékpározás közben, esetleg egyéb balesetveszélyes módon kergették a virtuális figurákat.

Az áldozat családjának részvétét kinyilvánító gyártó céghez számtalan panasz érkezett már a lehetséges veszélyek vagy bekövetkezett balesetek miatt, ám ők vagy nem reagálnak, vagy pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a játék maga figyelmezteti a felhasználóit, hogy vadászat közben ne feledkezzenek meg a környezetükről, legyenek nagyon körültekintőek és óvatosak.

Előzmények