Ronda, de okos az új e-könyv

A Newsweek aktuális számának borítóján egy elektronikus könyv megjelenítőjén ez a szöveg áll: „A könyv nem halt meg. (Csak digitálissá vált.)” A szinte könyvtárnyi olvasnivaló tárolására alkalmas, ugyanakkor az elektronikus papír használata révén az igazi könyvekhez hasonló élményt nyújtó, energiatakarékos, hosszú üzemidejű készülékek nem egészen újak, már többféle elérhető belőlük az európai piacon is. Mint ahogy nem új keletűek azok a viták sem, hogy miként befolyásolhatja olvasáskultúránkat ezen eszközök elterjedése. Mégsem véletlenül került ismét címlapra a téma: a fényképen ugyanis Jeff Bezos, az Amazon.com vezérigazgatója látható, a kezében tartott e-könyv pedig cége újdonsága, mely üzleti modelljét tekintve is újnak számít a piacon.

A világ legnagyobb online (könyv)kereskedelmi hálózata Kindle néven kezdte meg az e-könyv forgalmazását, amely konkurenseihez hasonlóan az E Ink technológiájára építkezik. Hathüvelykes kijelzője 600x800 pixel felbontású és négy szürkeárnyalat megjelenítésére képes, a gép tömege 290 gramm. A Kindle billentyűzettel is rendelkezik, ami megkönnyíti a saját memóriájában vagy SD kártyán tárolt anyagokban történő keresést, jegyzetek készítését teszi lehetővé, továbbá online szolgáltatások igénybevételére ad módot. Az adatátvitel nem számítógépen vagy wifi-összeköttetésen keresztül, hanem a beépített 3G mobilkommunikációs interfészen át zajlik.

Amazon Kindle

Az Amazon partnere a Sprint szolgáltató, melynek EVDO hálózatán keresztül érhető el Amerikában az internet, pontosabban a Kindle-re szabott Whispernet. A felhasználók egy könyvet átlagosan 9,99 dollárért tölthetnek le közvetlenül készülékükre az Amazon kínálatából, az adatátvitelért nem kell külön fizetniük. Újságokra (5,99–14,99 dollár/hó), magazinokra (1,25–3,49 dollár/hó) kéthetes próbaidővel fizethetnek elő, az amerikai kiadványok mellett jelenleg pár francia, német, ír lap található a listán. Online portálok, blogok is felkereshetők az eszközzel (0,99 dollár/hó), emellett a (beépített) New Oxford American Dictionary és a Wikipedia tudásbázisa áll rendelkezésükre. Saját tartalmak is a Kindle memóriájába kerülhetnek, USB 2.0 kapcsolat mellett akár úgy is, hogy a kifejezetten e célra létrehozott e-mail címre küldik el azokat; ilyenkor 10 centet kell fizetni az adatforgalomért fájlonként. Az e-könyvvel Microsoft Word, HTML, TXT, JPEG, BMP, PNG és GIF fájlok nyithatók meg, fejhallgató-kimenete hangos formátumok támogatását sejteti.

Az Amazon.com a Kindle forgalmazását csak a tengerentúlon kezdte meg, ott 399 dollárért szerezhető be a készülék. A csomagban az e-könyvön kívül töltő, USB-kábel és borító található.

Azóta történt

Előzmények