Svájci magánbefektetők vásárolják ki a cégből a CovySoft Networks szoftverüzletágát, amely a továbbiakban önálló vállalatként működik tovább. A CovySoft több mint 10 éves szoftverfejlesztési tudásbázisa és az ehhez kapcsolódó fejlesztői és partneri állománya teljes egészében a frissen alapított United Technology Alliance (UTA) tulajdonába kerül.
A CovySoft Networks a továbbiakban kizárólag mint internet- és kábeltelevíziós szolgáltató folytatja tevékenységét a magyar, ukrán és román piacon. „A megváltozott piaci körülmények, valamint a cég mérete immár megköveteli, hogy kizárólag egyetlen üzletágra fókuszáljunk” – mondta Kovács Zoltán, a cég igazgatóságának elnöke a kivásárlás okait magyarázva. A kiválással párhuzamosan változások történtek a CovySoft menedzsmentjében is. Mocsai Norbert, a cég kereskedelmi igazgatója a létrejövő szoftvervállalatban folytatja pályafutását hasonló tisztségben, de stratégiai igazgatóként megtartja igazgatósági posztját a CovySoft igazgatóságában is.
Az új szoftvercég az outsourcingpiac meghatározó szereplője kíván lenni, és nyitni kíván a külföldi piacok felé is – elsősorban Svájcban és Németországban –, miközben az outsourcing mellett szoftvermegoldásokat kínál majd a kkv-k és az önkormányzatok részére. A CovySoft és az UTA szétválása várhatóan február közepéig megtörténik, de a két cég kapcsolata nem szakad meg, stratégiai együttműködésük alapján több közös projektet terveznek a térségben.
Svájci befektetők a CovySoftnál
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- CovySoft Networks
Előzmények
-
Mikrohullámú széles sáv Szabolcsban
Több mint harminc település kapcsolódhat a CovySoft hálózatához.
Távközlés 4
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs