Tévésorozat készül az Angry Birdsből

(Infobulvár) Nem ez az első eset, hogy felrebben a hír, miszerint a népszerű okostelefonos, tabletes, webes játékot filmfeldolgozásban láthatjuk viszont. Tavaly nyáron David Maisel, a Marvel egykori elnöke látta meg a fantáziát az adaptációban és producerként tervezte vezényelni a madarak történetét. Mint akkortájt nyilatkozta, az emberek kölcsönhatásba kerülnek játék közben a szárnyasokkal és érzelmi kötődés alakul ki közöttük. Hozzátette, még sohasem tapasztalt korábban hasonlót. Nyilván nem hallott még a World Of Warcraft-os őrületről.

Az említett produkció körül azóta csend volt, és ha a tervezett 2014-es bemutató csúszni is fog, feltehetőleg elkészül az egész estés film. De addig sem maradnak dühös madarak nélkül a rajongók. Amint az Angry Birdsöt készítő finn Rovio illetékes fejese, Nick Dorra a cannes-i MIPTV konferencián bejelentette, a film elkészültéig egy animációs sorozat keretében már idén ősszel a képernyőn köszönnek vissza a szárnyasok.


A kasszasiker játék legújabb kiadásának reklámja

„A projekt célja, hogy érdekes történeteteket meséljünk el. Mélyebben megértsük és átérezzük a karaktereket, megtudjuk például azt, hogy miért mindig olyan mérgesek?” – mondta Dorra a rendezvényen. A Rovio tavaly, hogy új területeken is megjelenjen, felvásárolt egy animációs stúdiót.

A tervek szerint 52 darab legfeljebb háromperces epizódot készítenének el őszre. Emellett azok is örülhetnek, a mindenáron széles vásznon szeretnék viszontlátni kedvenc szárnyasaikat, ugyanis Dorris elárulta: már folynak a munkálatok az egész estés animációs filmen, noha az várhatóan csak 2015-ben kerül majd a mozikba.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Rovio

Azóta történt

Előzmények