A korábbi kudarcokkal mit sem törődve két demokrata szenátor ismét leporolta az internet piros lámpás negyedének kijelölését célzó terveket, és Cyber Safety for Kids Act of 2006 néven törvényjavaslatot nyújtott be a szexoldalak .xxx domén alá száműzésére. Mark Pryor arkansasi szenátor, a javaslat egyik társszerzője úgy gondolja, hogy a pornográf tartalmak elkülönítése megkerülhetetlen a gyerekek védelmében, és az egységesített végződésnek köszönhetően a szülők egyszerűen alakíthatnak majd ki „belépni tilos” zónákat az otthoni számítógépeken. A törvény – mely az amerikai kereskedelmi minisztériumot és az ICANN-t kötelezné a részletek kidolgozására – büntetné azoknak a pornóoldalaknak a fenntartóit, amelyek nem költöznek át az új domén alá.
A pornódomén bevezetését célzó újabb próbálkozás sem számíthat sok sikerre. Az internetes végződéseket szabályozó ICANN öt év után, tavaly júniusban jutott el odáig, hogy megszavazza a szexoldalak számára fenntartott doménnevet, de a részletek kidolgozását decemberben határozatlan időre elhalasztotta. Az internetes türelmi zóna kijelölése körül sosem volt konszenzus: a döntést a kezdetektől ellenezték amerikai republikánus politikusok és részben a pornóoldalak üzemeltetői is, ám nagyrészt a politikai nyomásnak tudható be az ICANN tétova hozzáállása. Vint Cerf ICANN-elnök szerint az új felsőszintű domén létjogosultsága nem bizonyított.
Tovább erőltetik a pornós domént
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET News.com
Azóta történt
-
''Igen, szeretnék pornót is nézni a neten''
Elvetették Ausztráliában azt a törvényjavaslatot, amely alapján a szolgáltatók szűrték volna pornóoldalakat, amíg a felhasználó nem igényli őket.
Társadalom 19
-
Megbukott a pornódomén
Nem lesz piros lámpás negyed az interneten – zárta le az évek óta húzódó vitát az ICANN.
Közösségi média 19
-
Az EU üdvözli az ICANN függetlenedését
Az Európai Bizottság is kiállt az ICANN jövőbeni teljes függetlensége mellett.
Társadalom 0
-
Banki bojkott a gyermekpornó ellen
A vezető brit pénzintézetek csatlakoznak az internetes gyermekpornográfia elleni harchoz.
Közösségi média 9
Előzmények
-
Az interneten sem megy a türelmi zónák kijelölése
Bizonytalan az .xxx domén sorsa, de a katalánok örülhetnek.
Közösségi média 0
-
Dúl a harc a pornós domainek körül
A Bush-kormányzat nem engedi bevezetni az .xxx-végződést.
Közösségi média 3
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- DIGI kábel TV
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Gaming notebook topik
- Autós topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Ukrajnai háború
- Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
- Proxmox VE
- Milyen videókártyát?
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- További aktív témák...