Internet CEE néven kerül hamarosan megrendezésre a közép-kelet-európai internetes iparág első nemzetközi találkozója. A Varsóba szervezett konferencia időpontja 2007. november 20-21.
Ez lesz az első alkalom, hogy egy helyen gyűlnek össze a régió fontos internetpiaci szereplői. Az eseményen előadóként jelen lesz Felix Muchnik, a Softkey igazgatótanácsának elnöke. A Softkey a legnagyobb, számítógépes hardverek eladására specializálódott online üzlet Oroszországban. A nemzetközi előadók mellett olyan vállalatok képviselői is színesítik majd a résztvevők palettáját, amelyek már jelen vannak Közép-Kelet-Európában vagy jelenleg is terjeszkednek a régióban. Ott lesz közöttük Ariel Eckstein (Egyesült Királyság), az AOL Europe üzletfejlesztésért felelős alelnöke és Clara Llamas (Franciaország), a Trader Media East vállalati stratégiáért felelős munkatársa. Az előadások és programok teljes listája, valamint a regisztrációs űrlap megtalálható a rendezvény honlapján.
„Európa minden részéről készülnek előadásokkal ― a témák között szerepelnek a nemzetközi piaci szereplők és a helyi piacvezetők tapasztalatai, a régió egyes piacainak bemutatása” ― hangsúlyozta Marcin Pery, a szervező Gemius SA alelnöke. Magyarországról a Szonda Ipsos és a Netpincér tart előadást.
Az esemény programja négy tematikus egységre van felosztva: „Hogyan folytassunk üzleti tevékenységet a CEE régióban”, „Mit tudunk az internetről a régióban”, „E-commerce a CEE régióban”, „E-marketing a CEE régióban”. A program beszélgetésekből, kutatásokon alapuló előadásokból, vitafórumból és esettanulmányok bemutatásából áll össze.
Varsóban lesz a regionális internetkonferencia
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Az EU távközlési biztosa tovább erősítené a versenyt az iparágban
Viviane Reding javaslatai megosztják az Európai Bizottságot.
Mérleg 0
Előzmények
-
Adattárházgurut hoz Budapestre az IDC
Az üzleti intelligenciáról szóló konferencia vendége Bill Inmon.
Tech 3
-
Októberben összegyűlnek Budapesten a linuxos szakemberek
A Linux oktatásban történő felhasználásáról beszélgetnek a jövő hónapban a fővárosban.
Tech 4
-
Az év legnagyobb európai Grid-rendezvénye Budapesten
Az októberi budapesti EGEE-konferenciára 50 országból mintegy 600 mérnököt, kutatót és fejlesztőt várnak.
Tech 0
-
Konferenciadömping: IIR, Hacktivity, ITBN
A következő hetekben három konferenciát is rendeznek Budapesten az informatikai biztonságról.
Biztonság 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Tomato firmware
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Próba
- Videós, mozgóképes topik
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Telekom mobilszolgáltatások
- World of Tanks - MMO
- Politika
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- További aktív témák...