Veszített lendületéből a Samsung

Éves összehasonlításban 46 százalékkal, 2690 milliárd vonra növelte nettó nyereségét a harmadik negyedévben a dél-koreai Samsung Electronics Co., Ázsia legnagyobb tőzsdei értékű technológiai vállalata, ám az eredmény jócskán elmarad a második negyedévi 3130 milliárd vontól (1 dollár=1144 von). A 14 340 milliárd vonos árbevétel 27 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, de szintén visszaesést jelent a második negyedévi 14 980 milliárd vonos rekordhoz képest. A nettó nyereség jobb a 2410 milliárd vonos piaci konszenzusnál, az üzemi eredmény azonban nem éri el a várakozásokat.

A világ legnagyobb lapostévé-, második legnagyobb chip- és harmadik legnagyobb mobiltelefon-gyártója az előbbi két üzletágban a kereslet gyengülésével, az utóbbiban pedig az árverseny erősödésével – mindenekelőtt az ágazatvezető finn Nokia Corp. árcsökkentő akcióival – szembesült a harmadik negyedévben. A vállalat 22,7 millió mobiltelefont adott el az időszakban, ez éves viszonylatban másfélszeres növekedést, az előző negyedévhez képest azonban stagnálást jelent. Az üzletág árbevétele év/év alapon 29 százalékkal, 4820 milliárd vonra nőtt, a 610 milliárd vonos üzemi nyereség viszont 18 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól és 23 százalékkal a második negyedévitől. A 4740 milliárd von forgalmat lebonyolító félvezetőgyártó üzletág 1950 milliárd vonos üzemi eredménye a tavalyinál 74 százalékkal magasabb, a második negyedévinél azonban 9 százalékkal gyengébb, ami főként a flash memóriachipek árának csökkenésével magyarázható. Drámai az eltérés a folyadékkristályos képernyők gyártásában, ahol a 230 milliárd vonos üzemi nyereség éves összehasonlításban csak 3, a második negyedévhez képest ellenben 72 százalékos visszaesést jelent.

Azóta történt

Előzmények