Már csak a PC-k felén fut Windows XP

A tíz évvel ezelőtt kiadott Windows XP a mai napig a legelterjedtebb PC-s operációs rendszer Magyarországon, noha a részesedését évek óta morzsolják az utódai. Ez a trend a Windows 7 2009. októberi megjelenését követően felgyorsult: mostanra 50 százalék közelébe esett az XP részesedése a magyar internetezők körében. Ha az elmúlt időszak trendjei folytatódnak, a mutató két-három hónapon belül 50 százalék alá esik, az év végén pedig akár megtörténhet a trónfosztás: a Windows 7 veheti át a vezető posztot, már ha az időközben esedékes utód, a Windows 8 nem szól bele a házi versengésbe.

A hazai statisztikákat a Gemius a gemiusTraffic weboldalforgalom-elemző szolgáltatásával magyar oldalakon gyűjtött adatok alapján készíti. A piackutató közlése szerint ezt az eszközt „több mint száz” hazai weboldal használja, melyek közt van bank honlapja és népszerű hírportál egyaránt. A múlt héten közel 819 millió lapletöltés volt az alapja a mérésnek.

Amint az a Gemius SA internetes statisztikájából kiderül, a mérések kezdetén, 2007 elején a Windows XP 94 százalék közeli piaci résszel rendelkezett, mely 2009 januárjában bukott 90, 2010 márciusában 80, 2010 decemberében 70, majd tavaly augusztusban 60 százalék alá. A következő tíz százalékpont elvesztéséhez már csak egy bő fél év kellett, köszönhetően a Windows 7 viszonylag stabil népszerűségének.

A trend: Windows XP (zöld), Windows 7 (piros), Vista (kék) (Forrás: Rankings.hu)
A trend: Windows XP (zöld), Windows 7 (piros), Vista (kék) (Forrás: Rankings.hu)

A legfrissebb végleges Windows-verzió az elmúlt időszakban átlagosan 1–1,1 százalékponttal gyarapítja a részesedését havonta, főként a Windows XP kárára. A Vista lassan, de folyamatosan kopik ki a hazai operációsrendszer-palettáról, a felhasználók körében mérsékelten sikeres kiadás piacrésze az elmúlt fél évben 0,6 százalékponttal csökkent.

Ami a múlt heti számokat illeti: a piacvezető Windows XP részesedése Magyarországon 52,69% volt, a Windows 7-é 38,97%, a Vistáé 3,84%, a futottak még kategóriában szereplő Mac OS X 0,99, a Linux pedig 0,89%-ot gyűjtött össze. A különféle Windows-kiadások részesedése a hazai internetezők számítógépein összesen 95,6 százalékos.

Azóta történt

Előzmények