Linux-játék az FSF, a NetAcademia és az IT café ajándékaiért

Az őszi hónapok minden évben az informatikai események kavalkádját hozzák – így van ez 2009-ben is. Szinte minden hétre jut egy-egy fontos rendezvény, melyről az IT café kiemelten szeretne tájékoztatni, s persze olvasói figyelmét a téma felé fordítani. Ilyen fontos témakör most a szabad szoftverek világa is, melyről jelentőségéhez képest a kelleténél talán kevesebbet beszélünk, de most egy induló netacademiás Linux-képzés (Kisvállalati Linux szerver) és a hó utolsó napján a BME Informatikai Központjában megrendezésre kerülő Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás (szervező: FSF.hu Alapítvány) alkalmából megpróbáljuk pótolni elmaradásainkat. Ezért a következő néhány hétben – partnereink, a NetAcademia és az FSF.hu Alapítvány segítségével – többször is találkozunk majd a Linuxszal, s rengeteg olyan IT-alkotással, melyek megfelelnek a szabad szoftverek négyes követelményének:

  • A szoftver bármilyen célra felhasználható.
  • Lehetőség van működésének szabad tanulmányozására és módosítására.
  • Szabadon terjeszthető, továbbadható.
  • Lehetőség van a szoftver továbbfejlesztésére és a fejlesztés közreadására.

Az IT cafén élőben, online közvetíteni fogjuk az október 31-i Szabad Szoftver Konferencia legfontosabb előadásait. A reggeltől estig tartó rendezvényen a lapunk munkatársai is ott lesznek. Helyszíni riportokkal és a café-fórum törzstagjainak bekapcsolásával interaktív jelenlétre szeretnénk meghívni a szép számú hazai szabad szoftveres szakmai közösségből elsősorban azokat, akik nem tudnak eljönni a konferenciára, de otthonról szeretnének virtuálisan bekapcsolódni a nagyteremben zajló eseményekbe.

támogatók

A 2009. október 8-tól induló játékunkon 15 kérdésre várunk választ, öt napig lehet versenyezni az alábbi díjakért.

A nyertesek listája:

  • Online részvételi lehetőség a Kisvállalati Linux Szerver tanfolyamon (a NetAcademia díja) – zol2
  • IT Factory-s bögre és egy egyedi Rubik Kocka (a NetAcademia felajánlásából) – The DJ
  • 5 darab fehér FSF.hu póló + „Az Ubuntu világa” című könyv Torma Lászlótól (FSF.hu Alapítvány ajándéka) – bitwriter, dabadab, paramedic, Xobor, _XXXXX_
  • IT café ajándékcsomag érdekes csecsebecsékkel (IT café ajándéka) – Minigun
  • Ráadásként azok között is kisorsolunk még egy Rubik Kockát IT Factory bögrével, akik a napszemüveges rókára tippeltek a harmadik kérdésnél. Eredeti szándékunk az volt, hogy ez lesz a helyes válasz, de - játékosaink visszajelzései szerint - a kérdés nem volt egyértelmű. A plusz ajándékkal szándékaink megfejtését díjazzuk. – jamye

A csupa helyes választ adók listája (61 fő):
5h4rK, bitwriter, chartless, dabadab, DarkByte, <Dénes>, DiXoN008, doc, dptr, DraXoN, Dwokfur, farkast21, ferki, ftc, glaca, gLes, GShepherd82, Hijaszu, ivant, ízirider, jamye, Kendek, kopa1, L3zl13, l4ci, Latency, Lenry, Ligend, Major Major, manfree89, Mi5i, Minigun, MyCroft, n0_gAboR, negyedes, nghost, Nivosus, paramedic, Penge_4, _Petya_, PhoenixK, PhoenixSzG, ReNaMeKiD, rtom, sh4d0w, Sianis, Skullkid, Szőröstalpú, sztikac, The DJ, ther, tocsa, tokodi, vassdoki, Vladi, whitehawk, xabolcs, Xobor, _XXXXX_, zol2, zzap

A játék menete: A játék során kérdéseket fogunk feltenni, melyekre a játék lezárásáig lehet válaszolni. Az egyes kérdéseknél előre megadott alternatívák közül kell majd kiválasztani az egyetlen helyes választ. A megoldások az interneten (híreink és cikkeink szövegében, a gyártó vagy forgalmazó weblapján, Google kereséssel stb.) megtalálhatóak. A kérdések nagyjából egyenletes eloszlásban kerülnek majd ki erre az oldalra; az utolsó egy napban azonban már biztosan nem lesz új kérdés, így mindenkinek kellő idő jut a válaszadásra. A nyerteseket a játék végeztével azok közül fogjuk kisorsolni, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak. A sorsolásban részt vevők, valamint a nyertesek listáját ezen az oldalon fogjuk közzétenni, várhatóan a játék lezárását követő 2-3 napon belül. Játszani lehet külföldről is, de a nyereményeket csak magyarországi címre postázzuk.

A játék lezárásának időpontja: 2009-10-12 23:59

A részvétel feltétele: A nyereményjátékban való részvételhez érvényes felhasználónévvel kell rendelkezned oldalainkon. Ha már regisztráltál korábban, nincs további teendő; ha még nem, itt regisztrálhatsz!

Amire figyelni érdemes: A kérdéseket ajánlott többször is átolvasni, majd higgadtan, megfontoltan válaszolni! Döntésed a játék végéig még módosíthatod, tehát nem kell aggódni, ha véletlenül rossz helyre kattintasz. A játék végén minden kérdésnél az utoljára megadott válaszod számít.

Amit tilos:

  • Több azonosítóval játszani – ha valaki ezzel próbálkozik, azonnal kizárjuk a játékból!
  • A fórumban másokat szándékosan félrevezetni, vagy épp egy kérdésre a választ megmondani.
  • A rendszert, a házigazdákat és a játékosokat bármilyen módon akadályozni.
  • Fals / nem élő e-mail cím használata – ilyen esetben az esetleges nyeremény átadása sem garantált.

Ha kérdésed van: A játékkal kapcsolatos kérdéseket ebben a fórumtémában lehet feltenni.

Mindenkinek sok szerencsét és jó szórakozást kívánunk!