Erősebb mobil AMD és Intel lapkák, gyorsuló DDR4 és HDD-k

Gyorsabb HDD-k és DDR4, mutatós házak, új hűtők

Nem teltek unalmasan az elmúlt munkanapok, minden előzetes félelem ellenére a gyártók még nem mentek szabadságra, sőt pihenés helyett számos újdonságot szórtak ki még sebtiben az ünnepek előtt. Minden bizonnyal a jövő hét három munkanapja közel s távol sem lesz ennyire termékeny és eseménydús, így már most kijelenthetjük, hogy ezzel elérkeztünk a 2017-es év utolsó heti hírösszefoglalójához! Csapjunk is bele!

Beveti a Multi-Actuator eljárást a Seagate
Beveti a multi-actuator eljárást a Seagate

Pörgősnek bizonyult az adattároló szegmens, ahol olyan szereplők zúdítottak a nyakunkba hírfolyamot, mint a Seagate, a Toshiba vagy épp a Corsair és a Micron házi márkájának számító Crucial. Elsőként a Seagate durrantott, a multi-actuator technológiával ugyanis kicsit átalakítaná a merevlemezek belső működését, amivel akár duplázni tudná a jelenlegi HDD-k sebességét. A Toshiba is HDD-vel kapcsolatos újdonsággal rukkolt elő, a 10 500 fordulatos AL15SE családot bővítette az eddiginél nagyobb tárkapacitású modellekkel. Szintén kapacitásnövelésben jeleskedett a Corsair, végre piacra dobták az általuk gyártott leggyorsabb SSD-család, a Neutron NX500 1,6 TB-os tagját. A Crucialnél sem lazsáltak, ugyan ők nem mozdultak el továbbra sem a SATA felületről, mégis egy értékelhető újdonsággal rukkoltak elő az MX500 SSD-k képében, amiből akár 2 TB-os is kapható lesz.

Új DDR4 lapkák a Samsungtól
Új DDR4 lapkák a Samsungtól

Áttérve a memóriaszektorra, itt is voltak érdekességek. A Samsung előrukkolt egy újabb DDR4-es memórialapkával, ami állításuk szerint minden eddiginél jobb, azaz gyorsabb, ráadásul takarékosabb. Nem erre a lapkára építve ugyan, de a dél-koreai gyártó chipjeit használva a legújabb Ripjaws szettel a G-Skill visszaszerezte a Corsairtől az elsőséget a SO-DIMM DDR4 modulok piacán. Mindeközben GDDR6 memóriák frontján is történt előrelépés, a Micron jelentette be, hogy elkezdődött a sorozatgyártás előkészítése, így fél éven belül elérhetővé válik az új fejlesztés.

Nincs hét természetesen Intel, AMD és NVIDIA nélkül, ehhez pedig most hozzávehetjük az ARM-ot is, ugyanis a gyártó hiába jelentette be nemrég a mobil PC platformját (a Windows 10 on ARM-ot) és a partnerek a rá épülő gépeket, a legújabb hírek szerint ezekre még elég sokat kell várni. Az AMD és az NVIDIA a menetrendszerinti drivereken túl mással is előrukkoltak: kicsit elmerülhettünk a Volta architektúra DirectX 12-t érintő újításaiban, addig az AMD a chipfejlesztés aktuális nehézségeiről tartott előadást. Emellett kiderült az is, hogy mind az Intelnél, mind pedig az AMD-nél készülnek már az erősebb mobil lapkák, valamint az előbbi mindenféle hivatalos bejelentés nélkül engedte útjára az új Xeon Phi-t.

Fractal Design Define R6
Fractal Design Define R6 [+]

Ami a többi hardvert és perifériát illeti, főleg monitorokban, házakban és hűtésben volt erős a hét. A Fractal még kihasználva az idei évet, piacra küldte a népszerű Define házcsalád legfrissebb tagját, az R6-ost, ami számos variációban vásárolható meg. A Phanteksnél sem lustálkodtak, az Enthoo Pro széria kapott zsanéron nyíló edzett üveg oldallapot.

Kompakt vízhűtés Jonsbo módra
Kompakt vízhűtés Jonsbo módra [+]

Hűtőkből kompakt vízhűtők érkeztek szép számmal: amíg a Jonsbo Angel Eye-szerű világítással felvértezett megoldással rukkolt elő, addig a Zalman a hatszögletű formában bízik. A Corsair duplázott, a H115i változatból hozott egy Pro kiadást, illetve ugyanennek nagyobb testvérét, a H150i Prót is piacra küldi.

Új ProArt szériás monitor az ASUS-tól
Új ProArt szériás monitor az ASUS-tól [+]

Végezetül pedig jöjjenek a monitorok! Az iiyama 32"-es, VA paneles FreeSync kijelzőt villantott, az ASUS pedig egy félprofi megoldást kínál 27 hüvelyken, IPS panellel. Az LG a még készülőben lévő, de hamarosan piacra kerülő 4K-s, 5K-s ultrawide és nagyméretű G-Sync kijelzőjéről csepegtetett hasznos előzetes információkat, a Samsung pedig bejelentette, hogy elsőként húzza be a DisplayHDR 600 hitelesítést három kijelzőjénél is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!