VGA Star Wars rajongóknak, Intel Kaby Lake-G jön, Broadwell-E megy

Star Wars VGA, OLED hírek, apró botrányok

Lassan nincs egy nyugodt hét vagy hónap sem, amikor ne pattanna ki valami kisebb-nagyobb botrány az IT-iparban. Ezen a héten két ilyen esemény is történt, melyek közül az egyikben a Logitech volt a ludas: bejelentették, hogy úgy, ahogy van, kivégzik a Harmony Linket, ami nem csak a hozzá tartozó szolgáltatás támogatásának befejezését jelenti, hanem konkrétan az eszközből is "téglát" csináltak volna. A felhasználók haragjától viszont beijedhetett a vállalat, mert rövid idő múlva elfogadható kompenzációt ajánlottak fel a háborgó közösség számára. A másik ügy főszereplője a MantisTek GK2 billentyűzete, pontosabban az ahhoz járó szoftver volt, mely állítólag naplózza a billentyűleütéseket, de erről is kiderült, hogy ez így ebben a formában nem teljesen igaz.

Logitech Hamony Link: nemsokára már csak levélnehezéknek lesz jó
Logitech Hamony Link: nemsokára már csak levélnehezéknek lesz jó

Mindeközben kiderült, hogy az AMD Radeon Technologies Group vezetője, Raja Koduri elhagyja a céget, és ezzel egyetemben szárnyra kaptak a pletykák, hogy a szakember az Intelhez tart. Nem kellett sokáig várni az ügy a tisztázására: az Intel hivatalos közleményben tette helyre a dolgokat. Mindenesetre a történet érdekessége, hogy az Intel pont a napokban jelentette be AMD-s csodafegyverét, a Kaby Lake-G-t, amiről nem sokkal később egy fotó is megjelent a sajtóban. Az Intel viszont nem csak ezt jelentette be, hanem azt is, hogy hamarosan búcsúznak a Broadwell-E processzoroktól.

Intel Kaby Lake-G: Intel és AMD nász
Intel Kaby Lake-G: Intel és AMD nász [+]

A klasszikus processzorhírek mellett a mobil SoC-ok is pörögtek: a Tech Insights jóvoltából kiderült, hogy mi van a Kirin 970 belsejében, a Samsung pedig az Exynos 9810 rendszerchip bejelentésén munkálkodott, de épp csak annyi információt adtak, hogy elegendő legyen a pletykagyár beindítására. A szerverprocik sem maradtak ki a szórásból, a Qualcomm elérhetővé tette első szerverprocesszorát és már dolgoznak következő ilyen termékükön, ami 2019-ben érkezhet.

Az LG OLED panelek hangszóróként is hely állnak a jövőben
Az LG OLED panelek hangszóróként is hely állnak a jövőben [+]

A szórakoztatóelektronikai szegmens (ahova a Sharp elkezdte magát visszaküzdeni) az OLED-től volt hangos az elmúlt napokban, ugyanis lapértesülések szerint az LG jövőre alaposan megnyomja az ilyen típusú tévépanelek gyártását, míg 2019-2020 körül a kisebb képátlójú daraboknak is teret engednek, sőt a 8K is előtérbe kerül. De nem csak a képen, hanem a hangon is dolgoznak az LG-nél, szintén jövőre ígérik az első olyan OLED paneleket, amelyek nem csak kijelzőként, hanem hangszóróként is működnek majd.

NVIDIA Titan Xp Collector's Edition
NVIDIA Titan Xp Collector's Edition [+]

Kiemelnénk még a heti hírtermésből a Windows 10 Falls Creator Update pár eltitkolt újítását, a Star Wars rajongóknak készített NVIDIA Titan Xp videokártyákat, a Cryorig alumíniumból és bükkfából készülő Taku házát, illetve a Ryzen processzoros QNAP NAS-okat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!