-
Telekom: várakozások feletti volt a tavalyi bevétel
A menedzsment 5 százalékos várakozását meghaladva, 7,8 százalékkal magasabb árbevételt ért el a Magyar Telekom tavaly a számos kihívás ellenére, ami óriási eredmény, a növekedés motorja a mobiladat volt – mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Távközlés 4
-
Nevet vált a T-Systems Magyarország Zrt.
Emellett 2023. februárjától Telekom márka alatt szolgálja ki közép- és nagyvállalati ügyfeleit a Telekom csoport.
Távközlés 0
-
A Magyar Telekom hivatalosan is bejelentette a díjkorrekció részleteit
A közlemény szerint az inflációkövető díjkorrekciót az energiaárak és beszállítói költségek drasztikus növekedése teszik szükségessé.
Távközlés 27
-
A Magyar Telekom sem ad már ki telefonkönyvet
A legtöbb helyen már múzeumi tárgy a nyomtatott névjegyzék.
Távközlés 12
-
Folytatja a négynapos munkahét tesztelését a Telekom
Dupla annyi munkavállaló és több terület bevonásával megy tovább a pilot program.
Távközlés 20
-
Valós idejű versenyélmény 5G hálózaton
A HUMDA Lab Nonprofit Kft. által koordinált együttműködésben a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország Zrt., a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Technológiai és Ipari Minisztérium vett részt.
Tech 0
-
Mobilpiac: drágulás és bővítés egyszerre
A mobilszolgáltatók díjcsomagjainak 2022 első félévében lezajlott változásait vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Távközlés 4
-
Megtévesztően ígérhetett kedvezményeket ügyfeleinek a Telekom
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Magyar Telekom ellen, amiért kampányában valószínűleg tisztességtelenül tájékoztatta a fogyasztókat a hűségidővel járó kedvezmények feltételeiről.
Távközlés 5
-
A Telekom a legvonzóbb munkahely a pályakezdők számára
A Zyntern.com éves felmérése szerint a dobogó második fokán az OTP Bank Nyrt., a harmadikon pedig a Robert Bosch Kft. végzett.
Mérleg 9
-
Magyar Telekom fenntarthatósági jelentés 2021
A vállalatcsoport a korábbi gyakorlattól eltérően, hosszútávú céljait 2030-ig határozta meg, melyeket folyamatosan nyomon követ és szükség szerint, a trendeknek megfelelően frissít.
Távközlés 2
-
Még két hét, és vége a Telekomnál a 3G-nek
A vállalat bejelentette, hogy jó ütemben, a tervek szerint halad a Magyar Telekom 3G hálózatának fokozatos lekapcsolásával, amely július 1-től már sehol nem lesz elérhető.
Távközlés 48
-
Teszteli a négynapos munkahetet a Magyar Telekom
A vállalat pilot projektet indít, emellett reprezentatív országos kutatásba is kezd annak érdekében, hogy felmérjék a hazai munkavállalók és munkaadók véleményét.
Mérleg 73
-
Jóval a várakozások felett nőtt a Magyar Telekom nyeresége és bevétele
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 92,2 százalékkal 19,3 milliárd forintra nőtt az idén az első negyedévben.
Távközlés 8
-
Indul a Telekom Kickstart gyakornoki kiválasztása
A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország harmadik alkalommal szervezi meg egyetemistákat célzó karrierprogramját Kickstart néven, melynek keretében 28 pozícióra várják a fiatal tehetségek jelentkezését.
Távközlés 0
-
Jó évet zárt tavaly a Magyar Telekom
Összesen 15,0 milliárd forint osztalékot fizet a részvényeseknek a 2021-es eredménye után a Magyar Telekom Nyrt.; a tavalyi 54,544 milliárd forint adózott eredményből fennmaradó 39,544 milliárd forintot az eredménytartalékba helyezik.
Távközlés 0
-
Digitális oktatási programot indít a Telekom
A cél az, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen.
Mérleg 0
-
A dalszerző: mesterséges intelligencia
Az AI egyes szakértők szerint akár már a következő években megjelenhet a zenealkotás mainstream eszközei között.
Café blog 6
-
Telekommunikációs tanszék alakult az Óbudai Egyetemen
Az egyedülálló oktatási együttműködésben a Deutsche Telekom IT Solutions, a T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom is részt vállal.
Mérleg 2
-
A Telekom eladja egyik leányvállalatát az államnak
A Magyar Telekom 100 százalékos érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. szerdán írta alá az adásvételi szerződést.
Mérleg 5
-
Közösen kampányol a Da Vinci Media és a Telekom
Az okos netezéshez elengedhetetlen tippekkel és a tudatos tartalomfogyasztást segítő tanácsokkal jelentkezik a friss edukációs akció.
Mérleg 0
-
Podcast gyűjtőhelyet indít a Telekom
Az oldal célja a minőségi csatornák összegyűjtése, és a felhasználók segítése abban, hogy könnyebben megtalálják és felfedezzék a számukra érdekes és releváns tartalmakat.
Távközlés 1
-
Partnerségben nyújtott infokommunikációs szolgáltatásokkal bővít a Telenor
A Telenor az idén kilépve a kizárólag mobilalapú szolgáltatói körből informatikai és vezetékes megoldásokkal szélesíti üzleti szolgáltatásai körét – közölte a vállalat az MTI-vel.
Távközlés 0
-
NMHH: biztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatói gyakorlatok ellenőrzése után új eljárások bevezetését kérte a Telekomtól, a Telenortól és a Vodafone-tól.
Távközlés 12
-
Lekapcsolja 3G hálózatát a Magyar Telekom
A távközlési vállalat 2022 második félévétől nem tartja fent tovább 3G hálózatát.
Távközlés 17
-
A várakozások fölött nőtt a Magyar Telekom nyeresége és bevétele
A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 26,4 százalékkal 14,5 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben.
Távközlés 0
-
Hívásindító vírusra figyelmeztet a Telekom
A pénzrabló vírus csak bizonyos készülékeken működik.
Biztonság 13
-
Vanda már chatelni is tud
A Magyar Telekom virtuális üzleti asszisztense már nemcsak telefonon, de a szolgáltató honlapjáról elérhető chat csatornán is várja az ügyfelek kérdéseit.
Távközlés 54
-
Csütörtökön lesz a Telekom rapid gyakornokkiválasztó programja
A toborzási folyamat különlegessége, hogy a kiválasztás garantáltan megtörténik 24 óra alatt.
Távközlés 0
-
A várakozások felett nőtt a Magyar Telekom nyeresége
A vállalat konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 10,1 milliárd forintra nőtt az idén az első negyedévben.
Távközlés 0
-
5G: újabb magyar fejlesztési program
Az 5G kutatására kötött együttműködési megállapodást a Magyar Telekom Csoport és a győri Széchenyi István Egyetem.
Tech 0
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.
Hordozható monitor azoknak, akik igénylik a megnövelt méretű munkaterületet
ph A Távol-keleti Hanx a megszokottnál nagyobb képátló helyett a 2 az 1-ben megközelítést alkalmazná.
Grafén meghajtó, térhangzás és UV-tisztítás az LG új fülhallgatójában
ma Bejelentették, hogy hamarosan érkezik az LG Tone Free T90S.
Úgy tűnik, hogy befellegzett a The Division Heartlandnak
gp Az Ubisoft évek óta fejlesztette az ingyenes akciójátékot, amely már nem fog megjelenni.
Szemmel is vezérelhető lesz az iPad és iPhone
ma Új kisegítő lehetőségeket jelentett be az iPadOS és iOS rendszerekhez az Apple.
Élesíti a pokolpengét az új AMD Software
ph A 24.5.1-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomag az AI-ra is rágyúr.
Alig három hét múlva jön a következő The Future Games Show
gp A stream adás alatt számos új bejelentésre számíthatunk a leleplezett játékok friss részletei mellett.