-
Messze a PDF az internet legveszélyesebb fájlkiterjesztése
A húsz legnagyobb kockázatot jelentő kiterjesztés között szerepel a .doc, a .ppt és a .txt is.
Biztonság 32
-
Informatikailag felkészületlenül érte a hazai cégek többségét a járványhelyzet
A cégek közel kétharmada felkészületlenül vágott bele a biztonsági követelmények megteremtésébe a koronavírus-járvány kitörésekor – mutat rá az idén 30 éves Panda Security friss hazai felmérése.
Biztonság 0
-
Rafinált malware támad a Wordön keresztül
Az üzleti felhasználók vannak az újabb kibertámadás célkeresztjében, egy kártevő a Microsoft Word egyik, október elején felfedezett sérülését használja ki.
Biztonság 3
-
A létező összes vírus ötöde tavaly jelent meg
A nemrég megjelent összegzés szerint 2013-ban vírusrobbanás volt, és feltehetően idén sem számíthatunk javulásra.
Biztonság 3
-
Androidon is megjelentek a kártevők
A Panda szerint az operációs rendszer népszerűségének velejárója, hogy felkelti a vírusírók érdeklődését.
Biztonság 21
-
Több millió Twitter-fiókot fertőzött meg egy vírus
A rést már befoltozták, nagy kár valószínűleg nem történt, de a tömeges támadás a népszerű oldalak esetében jelentősen megnövekedett kockázatokra hívja fel a figyelmet.
Biztonság 13
-
Megjelentek a Panda 2011-es biztonsági szoftverei
A vállalat szerint az új generáció kevesebb erőforrást használ és Windows 7 alatt látványosan gyorsabb.
Szoftver 12
-
Letölthető az ingyenes Panda Cloud vírusirtó végleges verziója
A közösségi alapon működő vírusvédelmi szolgáltatás használata térítésmentes.
Szoftver 45
-
Túszul ejti a merevlemezt az új álvírusirtó
A hamis antivírusok egy új, agresszívebb formája ütötte fel a fejét – figyelmeztet a Panda Security.
Biztonság 84
-
Felmérés: a hazai PC-k fele fertőzött
A trójai férgek és az adware-ek vezetik a fertőzöttségi listát.
Biztonság 29
-
Rengeteg az NDR-spam
A Panda statisztikái szerint az elmúlt hónap óta a korábbi átlagnál 2000 százalékkal több ilyen kéretlen levél mozog az interneten.
Biztonság 3
-
Ingyenes böngészőplugin a veszélyes oldalak ellen
Felhasználói értékelések alapján minősíti a weboldalakat a Web Of Trust, amelyből beépülő modult készített az IT-biztonsági cég.
Biztonság 9
-
Ingyenes lesz az első cloud-alapú vírusirtó szoftver
A Panda Security abszolút elsőként lövi fel a felhők közé saját fejlesztésű vírusirtóját. A cég azt ígéri, a termék használata egy petákba sem fog kerülni.
Szoftver 9
-
Trükköznek a kamu vírusirtók terjesztői
A rosszindulatú programokat elhintő weboldalakat a keresési találatok elejére tornásszák fel SEO technikák bevetésével.
Biztonság 12
-
Vírusterjesztők manipulálják a Google-kereséseket
Új módszerrel próbálják hamis antivírus-termékek vásárlására bírni a gyanútlan felhasználókat.
Biztonság 2
-
Panda: ingyenes védelem az USB-vírusok ellen
A legtöbb ilyen kórokozó ellen véd az egyszerű program, amely letiltja az automatikus indítást a Windowsban.
Biztonság 8
-
Bedőlünk a kamu vírusirtóknak
A Panda szerint az ilyen trükkök kitalálói több millió eurót is megkereshetnek havonta. Az áldozatok átlag 50 eurót fizetnek: semmiért.
Biztonság 12
-
Hamis YouTube-oldalak terjesztik a vírusokat
Egyre „felhasználóbarátabbá” válnak a vírusterjesztő programok is.
Biztonság 5
-
Megjelentek a Panda 2009-es védelmi szoftverei
Az új termékcsalád egy biztonsági hálózatba kapcsolja a vírusirtót futtató gépeket.
Biztonság 3
-
Alonso balesetéről szólnak a legújabb álhírek
Rémhírek segítségével próbálja megfertőzni a gyanútlan felhasználók számítógépét néhány internetes bűnöző.
Biztonság 4
-
Aggasztó trendek: 4 millió vírus
Egy év alatt megháromszorozódott a nyilvántarottt kártevők száma. Tavaly naponta háromezer vírus született. Farkasok és nyulak.
Biztonság 66
-
Távoli védelmet kínál kisvállalatoknak a Panda
A cég felmérése szerint a kkv-k nemigen tudják megfinanszírozni a megfelelő IT-védelmet.
Biztonság 0
-
Egyre több segítséget kapnak az amatőr adathalászok
Az interneten ingyenesen hozzáférhető online eszköztárak segítségével bárki által könnyen, és ami ijesztőbb, ingyenesen indítható adathalász-támadás.
Biztonság 0
-
Máris kihasználják az új IIS-hibát
Több százezer, Internet Information Services (IIS) alapokon működő weblapot érint egy, a szoftverben fellelt hiba.
Biztonság 0
-
Szövetségre lépett a Megatrend és a Panda
A két vállalat közösen kínálja termékeit a vállalatoknak.
Biztonság 0
-
Iskolákat támogat a Panda
Közel százmillió forintnyi kedvezményt biztosított eddig az IT-biztonsági cég.
Társadalom 0
-
Spamtarifák a digitális alvilágban
Egy profi spamszerver napi bérleti díja már 500 dollár.
Biztonság 0
-
Az intelligens vírusvédelemé a jövő
A Panda Software magyarországi vezetője a vírusvédelem legújabb kihívásairól.
Biztonság 5
-
Célponttá válhatnak az iWiW-felhasználók
A terroristák is a legzsúfoltabb helyeken robbantanak – mondja a Panda ügyvezetője.
Biztonság 19
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek
ma Ugyanúgy 4 nanométeren készül, a specifikációs lista pedig nem mutat sok változást az új és az előd között.
Bemutatta első táblagépét saját neve alatt a HMD
ma De ahogy arra számítani lehetett, ez is egy kétéves Nokia eszköz átnevezve.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
- Villanyszerelés
- Dragon Age: Origins
- Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
- Óvodások homokozója
- Építő/felújító topik
- ReVanced patch-elt alkalmazások és Youtube Android alkalmazás alternatívák reklámszűréssel / videók letöltése
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- BestBuy ruhás topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...