-
Tízszeres a túlkereslet a programozóiskolák diákjaira a hazai IT-szektorban
Egy felmérés szerint átlagosan 50%-kal nő azok fizetése, akik négy hónap tanulás után programozóként helyezkednek el.
Mérleg 30
-
Idén két napon át vár mindenkit a Kutatók Éjszakája
Több mint egy évtizedes hagyomány, hogy szeptember végén a kutatóintézetek, egyetemek, középiskolai laborok Európa-szerte kitárják kapuikat, és a Kutatók Éjszakája alkalmából vendégül látják az érdeklődőket.
Mérleg 2
-
Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify
Az utazásmegosztó vonzó jutalékokkal csábít, és anyagilag is támogatja a szükséges vizsgák letételét.
Mérleg 22
-
A Microsoft is beköltözött a Millenáris Startup Campusba
Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb közösségi irodájának „béta” nyitóbulija zajlott szeptember 12-én, az eseménynek a Microsoft volt a főszponzora.
Mérleg 2
-
Új online nyomon követési rendszerek az E.ON-nál
Mostantól már három, többlépcsős vagy természetéből adódóan hosszabb időn keresztül aktuális téma esetén is elérhető az online nyomon követés.
Mérleg 2
-
Ingyenes mentorálás startupoknak
Újabb startupokkal bővül a Start it @K&H inkubációs program, a minimum fél évig ingyenesen mentoráló inkubátorba szeptember 20-ig jelentkezhetnek a fejlődésre vágyók.
Mérleg 5
-
Digitális család
A technológiai fejlődés a családok életét is forradalmasította, mélyebb társadalmi hatásait azonban most kezdjük igazán megtanulni.
Mérleg 3
-
Elfogadták a sokat kritizált szerzői jogi szabályozást
A módosított irányelv mindenképp visszalépés az internetes szabadság terén, és akár visszaélésekre is lehetőséget adhat.
Mérleg 81
-
Szőröstül-bőröstül lenyelte a NetSpeedet az Intel
A felvásárlással jöhetnek az egyszerűbben tervezhető, egymással akár közös tokozásban is összeköthető rendszerchipek.
Mérleg 9
-
A robotizáció az irodában is előretör
Hatékonyságnövelést eredményez, ugyanakkor állások megszűnését is hozza magával, és az még homályos, később születnek-e új munkahelyek.
Mérleg 6
-
Egy jó ajánlat a Kutatók Éjszakájára
Négy különleges programmal, előadással várják a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Műszaki Tanulmánytárba.
Mérleg 0
-
Már lehet nevezni a hagyományos számítógépes versenyre
2018-ban is megrendezésre kerül a <19 Szabadfogású Számítógép Verseny, amelyen 19 év alatti magyar fiatalok vehetnek részt, egyénileg vagy csapatban.
Mérleg 0
-
New Yorkban nyit újabb AI-központot a Samsung
A Samsung Research új, New York-i egysége főként robotikával foglalkozik majd.
Mérleg 1
-
Fujitsu blog: a munkaerőhiány kezelése okosan
Az IoT eszközök segíthetnek a meglévő munkaerő hatékonyságának maximalizálásában.
Mérleg 34
-
NJSZT50 – Kiállítás a Neumann Társaság első fél évszázadáról
Az 1968-ban alakult Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) kiállítással emlékezik meg fél évszázados történetéről.
Mérleg 0
-
Indul a digitális jólét hitelprogram
A kormányzat célja szerint a kis- és középvállalkozásokat segíti az új lehetőség.
Mérleg 33
Percről percre
ma A megszokott konstrukciót, vagyis pedálszenzort és hátsó agymotort kínál a Touroll, nincs benne semmi rendkívüli, de kedvező az árfekvése.
gp A Ghost of Tsushima a Sony eddigi legnépszerűbb PC-s átirata, mely megelőzte még a God of Wart és a Spider-Mant is. De vajon maga a port is hozza az ehhez illő technikai minőséget?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Új HMD modell bukant fel
ma Ausztráliában érhető el és HMD Aurának hívják a gyártó jelenleg legkedvezőbb árú ajánlatát.
Ingyenes az Epic Store-ban a Farming Simulator 22
gp A jövő hét folyamán újabb meglepetésre számíthatunk a cégtől.
Az otthoni irodákba költözne be az AOC 100 Hz-es monitora
ph A cég Type-C-s modellje Full HD-nél magasabb felbontást ígér, és a kontrasztja sem gyenge.
Még a nyár előtt megérkeznek a G.Skill új Ripjaws memóriái
ph A külsejüket tekintve Trident Z sorozatból merítő modulpárok 32, 64 és 96 GB-os csomagokban vásárolhatók majd meg.
Megfizethető és viszonylag kompakt ház született a Lian Li-DAN Cases frigyből
ph A 26,3 literes térfogatú, két színben választható típus moduláris belsővel és korrekt szellőzéssel igyekszik magára vonni a figyelmet.
Újra kiadták a Redmi Pad Prót
ma Néhol Poco Pad a neve, a jókora kijelző és a versenyképes árazás maradt.
Akciófigyelő: Humble Games Bundle - Nightdive FPS Remasters
gp Számos remek játék szerezhető be PC-re az elkövetkező több mint húsz napban.
- Bambu Lab X1/X1C, P1P-P1S és A1 mini tulajok
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- Samsung Galaxy Note20 Ultra - a tollnak nincs ellenfele
- Xbox Series X|S
- Olasz autó topik (Fiat, Lancia, Alfa)
- Horgász topik
- Mini-ITX
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...