-
Az Antenna Hungária is hibrid tv-t fejleszt
Külön készülnek a jövő évi kiemelt sporteseményekre, de híreket, videós tartalmakat már most is nézhetünk.
Tech 3
-
A Volkswagen übereli a Google-t
Egyelőre önkéntesen, korlátozott számban használják a munkások az okosszemüvegeket.
Tech 20
-
Segédlet terroristáknak: 3D-s nyomtatású ismétlőfegyver
Tervezője igyekszik megfelelni a törvényi előírásoknak is, ám azt nem tudni, hogy mindez sikerül-e neki.
Tech 44
-
Áttörés: sikeresen landolt Jeff Bezos rakétája
Ha az Egyesült Államokban folyó projektek sikerrel zárulnak, az jelentősen csökkentheti a rakétával végrehajtott missziók költségeit, és új korszakot nyithatnak mind a szállításban, mind az űrkutatásban.
Tech 9
-
Új internetet fejlesztenek a Xeroxnál
Azt már sokan látják, hogy az internet meghaladta eredeti kereteit, így több helyen is dolgoznak egy új struktúra kialakításán.
Tech 8
-
C-3PO szépapja, az R5-ös már készül a Mars-utazásra
A NASA egyetemi szakembereket bízott meg a humanoid robot tökéletesítésével.
Tech 15
-
A mobil kütyük fénye késlelteti az elalvást
A jelenlegi készülékek kékes alapfénye komolyan befolyásolja az alvást segítő hormon működését.
Tech 26
-
Mégsem kell lezárni a routerek szoftverét
Az FCC a visszajelzések alapján módosította rendelettervezetét, a nyílt forráskódú szoftver jöhet, csak ne változtasson frekvenciát vagy eszközazonosítót.
Tech 9
-
Egymilliárd dollár a mesterséges intelligencia kutatására
A Toyota első számú célja egy, az önvezető autóban használható rendszer kidolgozása.
Tech 93
-
Japánban 2017-től már futnak az önvezető taxik
A kormányzat szeretné, hogy a 2020-as olimpián már autonóm autók is nyújtsanak szolgáltatásokat.
Tech 274
-
Tesla: meg kell óvni az embereket a saját hülyeségüktől
A vállalat vezetője közölte, hogy csökkentik a vezetők szabadságát az Autopilot használatánál, mert nem mindenki használja helyesen.
Tech 12
-
2017-ben indul a Google drónos szolgáltatása
Hamarosan véglegesítik a repülési szabályozást, így nagyjából másfél-két év múlva indulhat a házhozszállítás.
Tech 11
-
Drónok helyett guruló robotos szállítás
A Skype egykori alapítói új vállalkozásba fogtak: önvezető robotokkal végeznének kiszállítást. A pilot program jövőre indul.
Tech 44
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Android másképp: Lineage OS és társai
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- OnePlus 8T – fazonigazítás
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kutya topik
- Toyota topik
- iPhone topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Milyen notebookot vegyek?
- További aktív témák...