A Fujitsu Siemens megállíthatatlan Magyarországon

A Fujitsu Siemens Computers Kft. közzétette legutolsó üzleti mérlegét. A közlemény alapján a vállalat – az IDC EMEA PC Tracker jelentésére alapozott adatok szerint – a 2006-os naptári év első félévében elért nagymértékű növekedésének köszönhetően a harmadik negyedévre átvette a magyar számítástechnikai piac vezető pozícióját, és az összesített eredmények tekintetében az év első kilenc hónapját tekintve is az első helyen végzett. Poros Gábor, a Fujitsu Siemens Computers magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója elmondta: „Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a megalapításunk óta eltelt hét év mindegyikében kivétel nélkül két számjegyű növekedést elérve a rendkívül igényes, ugyanakkor árérzékeny magyar piacon jutottunk erre az eredményre.”

A Fujitsu Siemens Computers Kft. 2006 első háromnegyed évében összesen több mint 81 százalékkal több számítástechnikai eszközt értékesített a hazai piacon, mint a megelőző év azonos időszakában, értékesítési árbevétele pedig 50 százalékkal haladta meg azt. A cég a harmadik negyedévben, valamennyi termékszegmenst figyelembe véve, 20,8 százalékos részesedéssel a piacvezető lett az Intel-alapú IT-berendezések hazai piacán. Ezzel az eredménnyel az első háromnegyed év összesített eladásai 16,8 százalékos piaci részesedést mutatnak, ami erre az időszakra is az első helyre sorolja a vállalatot. A Fujitsu Siemens Computers Kft. valamennyi termékcsoportban – és legnagyobb arányban a noteszgépek területén – növelte értékesítését az előző év hasonló időszakához képest.

Az anyavállalat a 2006. pénzügyi év első félévben a piacot általánosságban sújtó keresleti stagnálás ellenére megőrizte piaci pozícióit, sőt a vállalat történetében először lépte át a 3 milliárd eurós árbevételi küszöböt. Értékesítési árbevétele 3,1 milliárd euró volt, ami 8 százalékkal haladja meg a korábbi perióduséét. Poros Gábor az eredmények és a jövőbeli tervek kapcsán elmondta, hogy a magyarországi leányvállalat további fejlődéséhez a dolgozói létszámnövekedés is hozzájárul. 2006 novemberéig a vállalat létszáma mintegy 35 százalékkal bővült, s több területre újabb szakemberek érkeztek a szolgáltatási színvonal növelése érdekében.

Azóta történt

Előzmények