A Sony Ericsson Mobile Communications AB ma bejelentette, hogy megegyeztek a Motorola Inc.-vel, s a Sony UI Holdings BV érdekeltségének 50 százalékát eladják a konkurens cégnek. A megállapodás pénzügyi vonzatait egyelőre nem kívánták megosztani a közvéleménnyel.
Az UI Holdings az UIQ Technology AB anyavállalata, mely teljes mértékben a Sony Ericsson tulajdona – tavaly vásárolták fel –, s a svéd szoftverfejlesztő UIQ a symbianos telefonok számára fejlesztette szoftverplatformját. Az összeolvadás célja a Sony Ericsson képviselői szerint, hogy a két vállalat közösen fejlessze tovább az UIQ technológiáját, mely az okostelefonok és a médiacentrikus telefonok piacán kíván erős szereplővé válni. A megállapodás után további résztvevőket várnak, akik az UIQ-technológia továbbfejlesztésében érdekeltek, s részt is kívánnak venni a folyamatban.
Miles Flint, a Sony Ericsson Mobile Communications elnöke a megállapodás kapcsán elmondta, hogy meg kívánják mutatni, milyen kiemelt jelentősége van a nyitott operációs rendszereknek a mobilkészülékek piacán. Alain Mutricy, a Motorola Mobile Devices divíziójának alelnöke a rugalmasságra téve a hangsúlyt, hasonlóképpen nyilatkozott.
A Sony a versenytársnak, a Motorolának adta el érdekeltségeit
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: AP
- Kapcsolódó cégek:
- Sony Ericsson
- Motorola
- UIQ
Azóta történt
-
Ki mit vett és adott el 2007-ben?
Az informatikai piac tavaly is élénken pezsgett, egymást követték a felvásárlások: lista.
Mérleg 2
-
Feldarabolják a Motorolát
A cég új struktúrával és új vezetői csapattal akarja visszaszerezni korábbi piaci pozicióját.
Mérleg 0
-
A Nokia kezébe kerül és nyílt forráskódú lesz a Symbian
A jövő év elején kezdi meg működését a Symbian Foundation, amely fokozatosan nyitja meg a mobilos operációs rendszert.
Szoftver 3
-
Döbbenetes visszaesés a Sony Ericssonnál is
A mobilpiac szűkül, az árak csökkennek, a nyereségek apadnak.
Mérleg 15
Előzmények
-
A GVH engedélyezte a magyarországi Tele2 felvásárlását
A versenyhivatal nem félti a versenyt.
Mérleg 0
-
Története legnagyobb akvizíciójára készül az SAP
Az üzleti intelligenciában erősít a stratégiát váltó német vállalat.
Mérleg 0
-
Felvásárlási lázban a Cisco
Az újabb, ezúttal 3,2 milliárd dolláros akvizíció célpontja a webes vállalati együttműködésben utazó WebEx.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Fotók, videók mobillal
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- alza vélemények - tapasztalatok
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Témázgatunk, témázgatunk!? ... avagy mutasd az Android homescreened!
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- MG5 menetpróba
- PlayerUnknown’s Battlegrounds
- További aktív témák...